100 cipősdoboznyi ajándék az EURO-ban

2014. 12. 17. 09:36 | SULI BLOG - DIÁKOK ÍRÁSAI

Immáron második alkalommal rendeztek cipősdoboz osztást az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolában. Az intézmény a Baptista Szeretetszolgálat adománygyűjtési akciójához csatlakozott, melynek debreceni ünnepnapjára, az összegyűlt dobozok átadására 2014. december 12-én került sor.

 

 

 

Az ünnepség délután 16.30-kor kezdődött. Száz gyermek, óvodások, alsó és felső tagozatos diákok, valamint szüleik tiszteltek meg minket részvételükkel és kaptak nagy szeretettel és jó szívvel összeállított csomagot. A gyerekek örömmel várták az ajándékokat; egészen csodálatos élmény volt saját szemmel látni, hogy szemükben ott csillogott az öröm, a boldogság.

 

Novákné Kónya Zita igazgatónő köszöntője után következett az ünnepség számomra legmeghatóbb része, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének, Szenczy Sándornak a beszéde, melyben kiemelte, kapni jó, de adni ezerszer jobb, ha az ember tiszta szívvel, szeretettel adja. Két legkedveltebb történetét mesélte el nekünk: az egyik tanulsága az volt, hogy ha az ember nem hall vagy nem lát, akkor is érezheti és éreztetheti a szeretetet. A másik egy kambodzsai kisgyerekről szólt, aki jelképesen szívét markolta meg s adta oda, kifejezve ezzel érzéseit.

 

Sokan könnyeztek, meghatottság látszódott mindenkin – ezek után nehéz volt megszólalnom, hiszen én következtem a műsorban. Két, számomra legkedvesebb dalt énekeltem, melyek a szeretetről és a szerelemről szólnak. Tágra nyílt szemekkel néztek a gyerekek, ami hihetetlen érzés volt; mindenki mosolygott.

 

Ezután az ajándékok kiosztása következett – Szenczy Sándor és iskolánk pedagógusai is osztották a csomagokat.

 

Ünnepségünket Szabó Csaba oktatási igazgató zárta, megköszönve a sok munkát és a fáradhatatlanságot. A délután vendéglátással fejeződött be, üdítőt és házi süteményeket kínáltunk a gyerekeknek, valamint mindenki válogathatott a ruhaadományokból is.

 

Igazán jó helyre kerültek az ajándékok – reméljük, mindenkinek szereztünk egy kellemes, emlékezetes délutánt.

 

Jónás Evelin 10. A

EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Matematika írásbeli érettségi / délutáni tanítás

07.
MÁJ.

Értékelős napnyitogató-alsó tagozat

07.
MÁJ.

Anyáknapja és évzáró a csoportokban

07.
MÁJ.

Matematika – írásbeli érettségi

07.
MÁJ.

IV. Országos Baptista Robotika találkozó

07.
MÁJ.

Középszintű érettségi írásbeli vizsga – matematika

07.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT