A kisújszállási Baptista Alapfokú Művészeti Iskola NTP-AMI-14-0107 – „Játék a fényben” című pályázatának programjai

2015. 08. 12. 14:59 | HÍREK

2015. a fény nemzetközi éve.  Ebben a témakörben igyekeztünk a zeneművészet és a képzőművészet ágra járó növendékeink számára programokat kínálni. Játszva kívántuk ismereteiket bővíteni, így az összeállításban hangverseny-, múzeumlátogatás, a fény megközelítése a tudomány, a fizika oldaláról, kamarazene órákon való részvétel lehetősége, fényfestés, elektronikus kottaíró program megismerése szerepelt.

 

Május 3-án hangversenyre vittük a programban résztvevő gyerekeket a Művészetek Palotájába, ahol kifejezetten ennek a korosztálynak megfelelő ismeretterjesztő formában hangzott el Händel Tűzijáték-zene című műve. Ezt követően a Magyar Nemzeti Galériába mentünk, ahol múzeumpedagógus kalauzolásával tekinthettünk meg a fényhez kapcsolódó magyar remekműveket.

 

Június 16-án kezdődött egy öt napig tartó művészeti tábor, melynek programja a következő volt: első nap délelőtt fizikushallgatók mutattak be fénnyel kapcsolatos érdekes kísérleteket, melyeket a gyerekek aztán saját maguk is kipróbálhattak.

 

A táborozók délután 2-től 6-ig felváltva, csoportokra osztva vettek részt kamaraórákon, énekkari, zenekari próbákon. Ismerkedtek a számítógépes kottaíró program kínálta lehetőségekkel, így saját maguk improvizálhattak és a megszületett rövid műveket vissza is hallgathatták az elektronika segítségével. A képzőművészetre járó gyerekek ugyanez idő alatt festészet órákon vettek részt, ahol a pályázati tematika szerint a fényt a csillagászat felől közelítették meg. Az elkészült képek tükrözik a téma sokszínűségét.

 

Különleges lehetőségként az üvegfestés művészetével is megismerkedhettek a gyerekek. Az itt készített alkotásokat a fény segítségével vetítették ki. Június 17-én, 18-án, 19-én folytatódott a tábor tervezett programjainak megvalósítása. Június 20-án az  eltelt napok alatt született produkciókat, alkotásokat bemutattuk a város érdeklődő lakosságának. A rendezvényről felvétel készült, amelyet a közönség szélesebb körben is megismerhet a TV-KISÚJ adásaiból.

 

 

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

11. évfolyam amerikai diákcsere programon vesz részt

11.
MÁJ.

Digitális kultúra írásbeli érettségi középszint

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.

3. szülői értekezlet – nem végzős évfolyamok számára

13.
MÁJ.

A szülők értesítése E-Krétán keresztül a tanulmányi eredményekről

13.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT