A magyar kultúra napját ünnepelték Pécsett

2015. 01. 30. 09:19 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

 

Január 22-én színes kiállítás fogadta a diákokat a pécsi Széchenyi István Gimnázium Radnóti utcai általános iskolájának aulájában. A paravánokon a Himnusz keletkezéséről, íróink, költőink műveiből olvashattak válogatást, a magyar kultúra kincseiből láthattak kiemelkedő alkotásokat.

 

Az első szünetben - Berkes Károly, Pintér Attila 12. b-s, Kovács- Nemes Bálint és Rónavölgyi Ákos 5. a-s tanulók segítségével - a 40 éves Rubik-kocka előtt tisztelegtünk. A „kockás” fiúk bravúros ügyességgel, gyorsasággal forgatták és rakták ki a különféle kockákat, amivel lenyűgözték az érdeklődő társaikat.

 

10 órakor iskolánk diáksága az „Együtt szaval a nemzet” felemelő megmozdulása keretében az internet segítségével a világ magyarjaival összekapcsolódva közösen mondta el a Himnusz első versszakát valamint az egész Szózatot Jordán Tamás vezényletével.

 

A harmadik szünetben a magyar animáció kiemelkedő alkotásaiból vetítettünk tanulóinknak, a 4. és 5.-ben pedig olyan világzenék színesítették ezt az emlékezetes napot, amelyeknek zeneszerzői a magyar népdalkincsből merítettek ihletet.

 

Halász Andrea

igazgató helyettes

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma,

Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Sportiskolája

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Matematika írásbeli érettségi / délutáni tanítás

07.
MÁJ.

Értékelős napnyitogató-alsó tagozat

07.
MÁJ.

Anyáknapja és évzáró a csoportokban

07.
MÁJ.

Matematika – írásbeli érettségi

07.
MÁJ.

IV. Országos Baptista Robotika találkozó

07.
MÁJ.

Középszintű érettségi írásbeli vizsga – matematika

07.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT