Arany János Pedagógiai Díjat kapott Ari Katalin

2016. 06. 14. 13:33 | HÍREK

2016. június 3-án a városi pedagógusnap keretében köszöntötte a város vezetése a kisújszállási intézmények pedagógusait. Tatár Zoltán alpolgármester úr köszöntője után Ari Katalin közgazdász tanárnő, iskolánk pedagógusa Arany János Pedagógiai, Kulturális, Művészeti Díj önkormányzati elismerésben részesült. A kereskedelmi képzésünkben 2008 óta dolgozó kolléganő munkája során arra törekszik, hogy tanulóink szakmaszerető szakemberekké váljanak, akik ismerik mesterségük csínját-bínját, s megállják helyüket a munka világában. Diákjait eredményesen készíti fel a különböző szakmai versenyekre is. Kiemelendő, hogy az irodalom iránti szeretete kapcsán több tanulót készített fel különböző szavalóversenyekre, s maga is szívesen mond verset ünnepségeken. Ari Katalin kiváló kolléganő, akivel öröm együttdolgozni, s gratulálunk kitüntetéséhez!


A városi ünnepségen közösen búcsúzunk el nyugdíjas éveiket megkezdő pedagógusoktól is. Iskolánkból decemberben Csiki Mária gyógypedagógus-logopédus tanárnő, augusztustól pedig Monoki Kálmánné könyvtáros tanárnő kezdte/kezdi meg nyugdíjas éveit. Több évtizedes pedagógusi munkájuk elismeréseként mindketten átvehették a Pedagógus Szolgálati Emlékérem díj miniszteri elismerést. Köszönjük az iskoláért végzett elhivatott munkájukat, s jó egészséget kívánunk számukra!

 


A Díszteremben megrendezett ünnepségen elismerték az iskolák legkiválóbb versenyeredményt elért tanulóit és felkészítő pedagógusaikat. Az Illéssy-iskolából 23 diák és 9 pedagógus könyvjutalmának és oklevelének átadására került sor. Eredményeikkel nagyban hozzájárultak tanévünk szép sikereihez. Köszönöm lelkiismeretes munkájukat.

Toldi Attila

igazgató

Illéssy Sándor Baptista Gimnázium,

Szakgimnázium és Szakközépiskola

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Digitális kultúra írásbeli érettségi középszint

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.

3. szülői értekezlet – nem végzős évfolyamok számára

13.
MÁJ.

A szülők értesítése E-Krétán keresztül a tanulmányi eredményekről

13.
MÁJ.

Kirándulások az óvodában

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT