BIK siker a vendéglátásszervező-vendéglős szakmában!

2016. 02. 26. 10:41 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

A Budapesti Innovatív Középiskola minden szakon támogatja diákjainak szakmai fejlődését, többek között biztosítva a lehetőséget, hogy különböző versenyeken induljanak a diákok. Ennek köszönhetően a vendéglátásszervező-vendéglős szakon tanuló diákok folyamatosan mérettetik meg magukat a képzési idejük alatt.

 

Ilyen diákunk Horváth Attila, aki jelenleg 14. évfolyamos, és idén fog OKJ-s szakmai vizsgát tenni. Attila a tanulmányai alatt háromszoros aranyérmes, melyből harmadik aranyérmét 2016. február 20-án szombaton szerezte a Tatán megrendezett 14. Farsang Kupa Országos Gasztronómiai Versenyen. A verseny sajátossága, hogy az iskolák maguk viszik az asztalokat, székeket, azok díszítését is maguk tervezik, és készítik el. Továbbá a felszolgálás eszközeiről és kiegészítőiről is ők gondoskodnak. A menükártyák is a verseny részét képezik. A diákoknak hitelesen kell előadniuk azt, ami a menüsorban szerepel. Mindent szakmai indokokkal kell alátámasztani, mint például, hogy miért a választott italt ajánlja az ételhez. Horváth Attila a halfeldolgozással kapcsolatosan is kapott kérdést, melyre szakszerűen tudott válaszolni, hiszen szabadidejében gyakran horgászik.

 

A folyamatos szép eredmények eléréséhez szükséges volt a tanuló és felkészítő tanára rengeteg munkájára a felkészülés ideje alatt.  S hogy a teríték ilyen szépen sikerült, külön köszönetet mondunk legfőbb segítőnknek a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek, és az asztaldíszt képező virágcsokrot készítő partnerünknek!

 

Az asztal témája idén a „Bartók Emlékév” szellemére épült. Nagyon büszkék vagyunk Horváth Attilára, aki idén még egy megmérettetésen részt fog venni, ahol reméljük, ezen túl is helytáll.

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Matematika írásbeli érettségi / délutáni tanítás

07.
MÁJ.

Értékelős napnyitogató-alsó tagozat

07.
MÁJ.

Anyáknapja és évzáró a csoportokban

07.
MÁJ.

Matematika – írásbeli érettségi

07.
MÁJ.

IV. Országos Baptista Robotika találkozó

07.
MÁJ.

Középszintű érettségi írásbeli vizsga – matematika

07.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT