Kalandok az Országos Kéktúra útvonalán

2018. 04. 28. 19:56 | HÍREK

Neves közreműködők segítségével „Indulj el egy úton” címmel szervezett természetismereti és turisztikai vetélkedőt a seregélyesi baptista általános iskola. 

A Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a világ hegyeiről, a földtanról, a történelemről, a mitológiáról, az emberiségre gyakorolt hatásokról, valamint a magyar hegymászás történetéről, jelentősebb eredményeiről szervezett ismét vetélkedőt, értékes találkozót a település oktatási intézményében. Az idei kérdések elsősorban a Börzsöny, a Visegrádi-hegység, a Pilis kéktúra útvonalát, természeti, történelmi, néprajzi, turisztikai értékeit érintették.

Az esemény mára igazán rendkívüli léptékűvé nőtte ki magát: az eltelt hónapokban száznál is több faluból és városból több mint 360 (!) csapat számolt be tudásáról, s próbált helyes válaszokat adni több fordulóban az írásbeli kérdésekre, majd igyekezett a legjobbak csoportjában a seregélyesi döntőn megoldást találni a gyakorlati feladatokra. Ebben az esztendőben is érkeztek diákok a határon túlról: Kárpátaljáról, a Felvidékről és Erdélyből.  A döntőn egyébként már leginkább a Duna-Ipoly Nemzeti Parkról, a Magas-Tátráról, a magyar turizmus és hegymászás történetéről, eredményeiről és nagy alakjairól kellett beszámolni főleg logikára épülő, játékos feladványok megoldásával.

A sikeres esemény záloga – nem mellesleg szenvedélyes természetjáróként – elsősorban Sajtos József iskolaigazgató volt, akit mások mellett például Kollár Lajos és Mécs László is segített: mivel ők már a honi hegymászás élő legendái, igazi példaképeknek bizonyultak a diákok előtt.

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Történelem írásbeli érettségi / délutáni tanítás

08.
MÁJ.

Értékelős napnyitogató-felső tagozat

08.
MÁJ.

Szakmai vizsgák és szóbeli középszintű érettségi vizsgák

08.
MÁJ.

Történelem – írásbeli érettségi

08.
MÁJ.

Középszintű érettségi írásbeli vizsga – történelem

08.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT