Lónyay-hét rendezvénysorozat

2022. 03. 31. 09:26 | HÍREK

A vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola névadó ünnepségére 2002. április 18-án került sor az intézményben. E jeles eseményt követően minden évben az ún. Lónyay-hét rendezvénysorozat programjaival tiszteleg az iskolaközösség a névadó emléke előtt.

2022-ben különös jelentőséggel bírt az eseménysorozat, hiszen gróf Lónyay Menyhért 200 éve, 1822. január 06-án született Nagylónyán.

A Lónyay-hét ebben az évben is lehetőséget adott a hagyományok ápolására a tanulóknak és az oktatóknak egyaránt.

Hétfőn délután a 9. és 10. évfolyamos osztályok 3 fős csapatai egy jó hangulatú, játékos vetélkedő keretében mérték össze gróf Lónyay Menyhért életútjával kapcsolatos tudásukat, ismereteiket.

Szerdán, szintén a 9. és 10. évfolyamos osztályok képviselői Lónyára utaztak, ahol a Lónyay család kriptájában az emlékbeszédíró pályázat győztesének szónoklatával emlékeztek a névadóra, majd sírjánál elhelyezték a megemlékezés koszorúját.

A hagyományápolás mellett új elemek is megjelentek a Lónyay-hét programjában. Hétfőn és kedden több osztály múzeumpedagógiai foglalkozáson vett részt a Beregi Múzeumban, ahol Filepné Kiss Renáta történész – egykori tanítvány – a Lónyay család és kora témakörben tartott értékes előadást a fiataloknak. Majd az elhangzott információk alapján egy okostelefonos alkalmazás használatával kvízkérdésekre válaszoltak a tanulók.

Egy másik új elem a Lónyay emlékek megidézésében a humán munkaközösség által meghirdetett alkotói pályázati felhívás. A tanulók három kategóriában készíthették el alkotásaikat: Lónyay fotón, Lónyay képen és Lónyay digitális technikával.

A képekből, fotókból, szófelhőkből és képregényekből készített kiállítást az érdeklődők az iskola aulájában tekinthetik meg. Egy kisfilm is készült, amely az iskola honlapján és Facebook oldalán lesz elérhető.

A Lónyay-hét kiemelkedő programja a csütörtöki ünnepi megemlékezés volt, amely Vásárosnamény Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg. Az ünnepség az iskolazászló fogadásával és a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd az intézményvezető köszöntötte a meghívott vendégeket és az iskolaközösség jelenlévő tagjait. Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a fenntartó képviseletében szólt az ünnepség résztvevőihez, majd Kreknyák József Nataniel 10.f osztályos tanuló Dér István: Hallgatnak a lombok című versét szavalta el. Ünnepi beszédet mondott Dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője, majd az iskola tanulói a névadó születésének 200. évfordulója alkalmából emlékszalagot helyeztek az iskolazászlóra. Tóth Lajos nyugalmazott címzetes igazgató úr pedig megidézte az iskola névadásának körülményeit, a 20 évvel korábbi történéseket.

Az ünnepség az iskola bejáratánál lévő domborműnél folytatódott. Filep Sándor polgármester úr avatóbeszédét követően, az intézményvezető és a városvezető leleplezte az új emléktáblát, amely gróf Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, miniszterelnök és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke emlékét örökíti meg születésének 200. évfordulóján. Majd Szólláth Imre baptista lelkész úr, áldást kért az iskola tanulóinak és dolgozóinak további életútjára.

Az ünnepi megemlékezés koszorúzással és a Szózat eléneklésével fejeződött be. A rendezvény folyamán a Pénzügyőr Zenekar tagjai több alkalommal színesítették játékukkal a díszünnepséget, mellyel hozzájárultak a megemlékezés emelkedett hangulatához.

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Érettségi-tanításmentes nap

09.
MÁJ.

írásbeli érettségi vizsga

09.
MÁJ.

Megemlékezés: Mennybemenetel

09.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT