Nyílt nap a Diószegiben

2013. 11. 25. 22:33 | SULI BLOG - DIÁKOK ÍRÁSAI

Nyolcadik osztályos koromban a pályaválasztási nyílt napon ellátogattunk a Diószegi iskolába. Nagyon megtetszett már első ránézésre is ez a középiskola. A nagy udvar, rengeteg pad az udvaron, árnyékoló fák és a kulturált környezet fogott meg leginkább. Először az igazgató mondott nekünk néhány szót az oktatásról, szakmai lehetőségekről, szakmaválasztásról és továbbtanulási lehetőségekről, majd egy kedves tanár körbevezetett minket az iskolában.

Az autószerelői szakma érdekelt, ide akartam jelentkezni, ezért a szerelői tanműhelyeket alaposan megnéztem. Megmutatták az összes műhelyt és a barátommal nem tudtuk eldönteni, mit is nézzünk, mert ez nekünk nagyon érdekes és izgalmas volt nyolcadikos fejjel. Ami még engem annak idején megfogott, azok a jól felszerelt informatikai tantermek voltak. Az iskola kapujából úgy léptünk ki, hogy nekünk itt kell tanulnunk. Nagyon megtetszett a Diószegi iskola. Úgy gondolom, hogy négy évvel ezelőtt is jó döntést hoztam, mikor a Diószegi Sámuel Szakközép- és Szakiskolát választottam. Mindenkinek ajánlani tudom!

Mozsonyi László 12.B
Diószegi Sámuel Szakközép- és Szakiskola
Felkészítő tanára: dr. Dósáné Gargya Tünde

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Matematika írásbeli érettségi / délutáni tanítás

07.
MÁJ.

Értékelős napnyitogató-alsó tagozat

07.
MÁJ.

Anyáknapja és évzáró a csoportokban

07.
MÁJ.

Matematika – írásbeli érettségi

07.
MÁJ.

IV. Országos Baptista Robotika találkozó

07.
MÁJ.

Középszintű érettségi írásbeli vizsga – matematika

07.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT