Robotolimpia 2016: tizenegyszer a dobogón!

2016. 06. 01. 11:10 | HÍREK

Hajdúböszörmény – Május 28-án rendezték meg a Közép- Európai Robotolimpiát, amelyen a Baptista Szeretetszolgálat csapata három robottal indult.

 

 

Az idei kihívásra rekordszámú, összesen ötvenhárom, többségében magyar általános és középiskolás diákokból álló csapat nevezett. A szlovákiai területről érkező indulókkal a robotolimpia 2016-ban nemzetközi szintre emelkedett és hazánk legnagyobb robotika versenyének számított. A robotok akadályfutás, szumó, célbadobás, súlyhúzás és labirintus versenyszámokban mérkőznek egymással. A legnagyobb kihívást az összetett verseny jelentette, amelynek során ugyanannak a robotnak kellett teljesítenie minden számot úgy, hogy szerkezete csak a célbadobáskor volt módosítható. „Az eredményes szereplés alapfeltétele a jó konstrukció, illetve annak hatékony programozása”, mondta Abán Csaba, a baptista robotika csapat felkészítője.  „Az eredményhirdetésekor csapatunk tagjai tizenegy alkalommal állhattak dobogóra, hiszen három arany, öt ezüst és három bronzérmet szereztek. Az összetett versenyben a dobogó mindhárom fokát a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapatának tagjai foglalták el.”

 

A versenyen elért eredmények: RoboGo! összetett verseny I., célbadobás I., labirintus II.
A csapat tagja: Léka Patrícia. *NiceDroid*  összetett verseny II., szumó II., akadályfutás II.


A csapat tagjai: Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária. 2 – Bit  összetett verseny III., labirintus I., célbadobás II., akadályfutás III., súlyhúzás III. A csapat tagjai: ifj. Abán Csaba, Poór Lili.


A versenyre való felkészüléshez az Új Európa Alapítvány (MOL Tehetségtámogató Program 2015 Művészet-tudomány Kategória) pályázati támogatása is hozzájárult, melyből az Országos Baptista Robotika Csapat a felkészüléshez eszközöket vásárolt.




ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Digitális kultúra írásbeli érettségi középszint

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.

3. szülői értekezlet – nem végzős évfolyamok számára

13.
MÁJ.

A szülők értesítése E-Krétán keresztül a tanulmányi eredményekről

13.
MÁJ.

Kirándulások az óvodában

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT