TérTáncKoncert 2017

2017. 06. 26. 11:59 | HÍREK

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar 2015-ben indította útjára TérTáncKoncert elnevezésű kezdeményezését, amely nemcsak a muzsikáról és a táncról, hanem az egymás iránt érzett elfogadásról, toleranciáról és tiszteletről, az értékek és élmények közös átéléséről is szól.A tégIási baptista iskola második alkalommal kapcsolódott a programsorozathoz.  

Áprilisban már megtörténtek a regionális táncpróbák, amelyeknek egyik helyszíne a téglási sportcsarnok volt. Június 9-10-én 24 tanuló utazott Csillebércre, ahol közel 500 gyerek próbált együtt Vári Bertalan vezető koreográfussal.  Az idén Leonard Bernstein West Side Story című zenéjére táncoltak a gyerekek. A próbán és a csapatépítő tréningeken kívül egyéb szabadidős foglalkozások tették színesebbé a pénteki napot. Pingpongoztak, fociztak és este a tábortűz mellett pille cukorkát is süthettek. Természetesen közben jobban megismerték egymást a gyerekek, újabb barátságok alakultak ki. Másnap a Fővárosi Állatkertbe látogattunk el, délután pedig ismét próba következett a Hősök terén, ahol már a Fesztiválzenekar is jelen volt.

A nyilvános koncerten nagyon fegyelmezetten és ügyesen szerepeltek iskolánk tanulói.  Nagy meglepetés és öröm volt mindenki számára, hogy az ATV televízió a mi gyerekeinkkel készített interjút, melyet az esti híradóban is láthattunk. A koncertről készült felvételt pedig nagy élmény volt újra megnézni a Fesztiválzenekar honlapján.

Örülünk, hogy részt vehettünk egy olyan nagyszerű kezdeményezésben, amely a hátrányos helyzetű gyerekeknek is igyekezett sok-sok élménnyel teli pillanatot biztosítani. Köszönet mindezekért a Budapesti Fesztiválzenekarnak.

A zenekar vezetője, Fischer Iván az alábbi köszönő levelet küldte el minden iskolának:

 

Kedves táncoló gyerekek,

Nagyon nagy örömöt szereztetek nekem a TértáncKoncerten. Csodálatos volt a hangulat, kiváló volt a közös tánc. A közönség tagjaitól sok gratuláló levelet kaptam, igazán Titeket, a téren táncoló gyerekeket illet a gratuláció és a köszönet a hosszú, alapos felkészülésért és a ragyogó fellépésért.

Remélem, megszerettétek Leonard Bernstein zenéjét. Mint ahogy a koncerten is elmondtam, úgy érzem, nagyon boldog lett volna, ha ezen a napon közöttünk lehet. Nagyon jó ember volt, sokat tett a békéért, a toleranciáért, minden ember egyforma tiszteletéért. Ezt az örökséget kell nekünk is tovább vinnünk.

Kérlek Titeket, érezzétek úgy, hogy külön-külön mindenkinek személyesen köszönöm most meg a közös produkciót. Nagyon szép nyarat kívánok Nektek, és még sok hasonló, boldogító élményt.

Szívélyes üdvözlettel,

Fischer Iván”

 

               

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

11. évfolyam amerikai diákcsere programon vesz részt

11.
MÁJ.

Digitális kultúra írásbeli érettségi középszint

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.

3. szülői értekezlet – nem végzős évfolyamok számára

13.
MÁJ.

A szülők értesítése E-Krétán keresztül a tanulmányi eredményekről

13.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT