Tizenhárom texasi a velencei gyerekekért

2017. 07. 01. 12:44 | HÍREK

Amerikai vendégek segítették egy héten át az angol nyelv elsajátítását Velencén, a tóparti városban. Vidámságuk és elhivatottságuk haszna vélhetően a jövőben mérhető. 

A helyi általános iskola – a tervezett beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően – rövidesen gimnáziummá nőheti ki magát: tudják ezt sokan a városban. De azt is tudják, hogy az angol nyelv ismerete nélkül ebben az évszázadban, legalábbis annak első felében, Európa közepén félember az ember. Ezért jelentkeztek oly sokan (az eredetileg tervezett kilencven helyett szám szerint száztizenhatan!) a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola angol nyelvi táborába, amit idén nyáron már ötödik éve hirdettek meg a szervezők. Kovács Dániel iskolalelkész, az eseménysorozat egyik szervezője elmondta: június 26-án kezdődtek a foglalkozások, amelyek 30-án, pénteken a szülők előtt előadott, korábban begyakorolt műsorszámokkal fejeződtek be.

Az angol nyelv gyakorlásában az Egyesült Államokból, Texas állam Amarillo nevű városából érkezett keresztény önkéntesek segítették a fiatalokat: már a tábor meghirdetésekor sem titkolva, hogy a foglalkozások keresztény szellemben, bibliai történetekkel jócskán fűszerezve történnek meg a délelőttök során, hogy azokat aztán délután sport és szabadidős foglalkozások oldják fel még játékosabban.  Az amerikaiak számára missziós út ez, a tizenhárom érkező némelyike már ötödik éve itt tanít, mások először érkeztek. Érdekesség, hogy akadt olyan amerikai család, amelyiknek három generációja lett idén Velence vendége. A tóparti iskolában hálásak a munkájukért Burlesonéknak, Bordenéknek, Elliséknek, Heardéknak és Hartéknak, de Brianna Price-nak és Autumn Gordonnak is, a 26 éves lánynak, akit korábban fiatalsága és keresztény hite mentett meg az élet nagyobb bajaitól.    

Tóthné Benkő Mónika, a tábor másik szervezője a gyerekek gyűrűjében mosolyogva irányított, figyelt, intézkedett.  Aznap délután, amikor ott jártam, az aulában éppen country-t tanított egy magyar önkéntes, ezt meglepetésnek szánták az amerikaiak felé a táborzáró műsorhoz. Mások kézműves foglalkozásokon vettek részt, vagy éppen kosárlabdáztak a tornateremben. És közben úgy tanulták keresztény szellemben az angol nyelvet, hogy azt szinte észre sem vették – talán soha nem tudatosul majd bennük, hogy ez mennyire szép ajándéka volt ennek a nyárnak.     

 

Momart Photo

     


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

11. évfolyam amerikai diákcsere programon vesz részt

11.
MÁJ.

Digitális kultúra írásbeli érettségi középszint

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.

3. szülői értekezlet – nem végzős évfolyamok számára

13.
MÁJ.

A szülők értesítése E-Krétán keresztül a tanulmányi eredményekről

13.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT