F E L H Í V Á S

2017. 09. 11. 08:34 | FELHÍVÁSOK

A 2017/18-as tanévben a pécsi Széchenyi István Gimnázium Radnóti utcai iskolája folytatja a „Kutass velünk!” és a „Szeretünk olvasni” elnevezésű versenyeit, amelyekre 2017. szeptember 30-ig lehet majd jelentkezni az érdeklődő háromfős csapatoknak.

Mindkét játékunkat a 7 – 8. osztályosoké mellett a középiskolai korosztály számára (Szeretünk olvasni a 9 – 10., Kutass velünk! a 9-11. osztályosok részére) is meghirdetjük.

 A Szeretünk olvasni irodalmi versenyünkhöz megadjuk az elolvasandó művek címét:

7-8. osztály:

 Eve Ainsworth: 7 nap

 Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

 Szabó Magda: Születésnap

 Linda Sue Park: Min mester inasa

 

 

9-10. osztály:

George Orwell: Állatfarm

François Mauriac: Egy hajdani fiatalember

Kemény Zsófi: Én még sosem

Janne Teller: Semmi

 

Emlékeztetőül:

Mindkét verseny 4 írásbeli fordulóból áll. Mindegyikben egy kreatív munkát kell az aktuálisan megadott regényhez vagy témához elkészíteni. A művekhez, témákhoz kapcsolódóan egy feleletválasztós kérdésekből álló online tesztet töltenek ki a diákok azonos időben.

A négy legtöbb pontot elérő csapat jut be a szóbeli döntőbe, amelyet tavasszal (április közepén) rendez meg iskolánk.

Szeretettel várjuk az érdeklődő csapatok jelentkezését!

 

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Digitális kultúra írásbeli érettségi középszint

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.

3. szülői értekezlet – nem végzős évfolyamok számára

13.
MÁJ.

A szülők értesítése E-Krétán keresztül a tanulmányi eredményekről

13.
MÁJ.

Kirándulások az óvodában

13.
MÁJ.

Digitális kultúra – írásbeli érettségi

13.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT