Van beleszólásod! Parlamenti ifjúsági nap 2018

2018. 11. 06. 09:21 | HÍREK

A Tempus Közalapítvány pályázatának egyik nyerteseként október 19-én iskolánk – a Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Gimnáziuma és Szakgimnáziuma – 29 tanulója két felkészítő tanár és az igazgató úr kíséretében a „Van beleszólásod! Parlamenti ifjúsági nap 2018” programon vett részt az Országházban.

Frakciónkat 9 másik középiskola összesen csaknem 300 fős küldöttségével együtt Novák Katalin, család-és ifjúságügyért felelős államtitkár köszöntötte a felsőházi ülésteremben, aktív közéleti szereplésre biztatva a megjelenteket. A megnyitón az ülésterem szavazórendszerét is kipróbáltuk hangunkat hallatva. Ez egybevágott jelmondatunkkal: Merj szólni a jövődért!

A délelőtt további részében bizottságokba osztva izgalmas vitákban vehettünk részt, ahol beleélhettük magunkat az Európai Unió döntéshozóinak szerepébe. Eszmét cseréltünk és megvitattuk, hogy a fiatalokat, tehát a bennünket és az oktatást érintő területeken milyen szempontok az igazán fontosak, mely problémák megoldása sürgető és a rendelkezésre álló pénzügyi kerettel hogyan kellene gazdálkodnia az Európai Uniónak.

A déli megvendégelés után a felsőházi ülésteremben országgyűlési és EU parlamenti képviselőkkel találkoztunk. A mi csoportunkban Dúró Dóra és Deutsch Tamás a frakciók által feltett azonnali kérdésekre válaszoltak. Érdekes kérdések, érdekes válaszok hangzottak el, véleményünket ismét a szavazórendszer segítségével fejezhettük ki.

A Parlamenti Díszőrség bemutatója és egy rövid parlamenti séta zárta a napi programot.

Köszönjük, hogy egy tanulságos, élményekben gazdag napnak lehettünk a részesei. Nem kérdésként, hanem cselekvésre felszólító buzdításnak érezhettük a nap mottóját: van beleszólásod!

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Költészet napja

11.
ÁPR.

Megemlékezés a Költészet napjáról

11.
ÁPR.

Szülői értkezlet végzős évfolyam számára

13.
ÁPR.

Év végi írásbeli számonkérés - esti tagozat - végzős évolyam

13.
ÁPR.

Osztályozó vizsgák - előrehozott érettségizők (11. évfolyam anyaga)

13.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT