1956 és Pécs? Természetesen akkor a mecseki láthatatlanok!

2024. 10. 29. 14:37 | HÍREK

Hiszen hol lehetne autentikusabb iskolai megemlékezést tartani, mint a Mecsekalja sokat látott lejtőin?

Így a Cserepka Iskola tanárai vezetésével a diákok évfolyamonként csapatokat alakítottak és nekivágtak az emelkedőnek. A pálos templomot választották kiinduló helyszínnek, ami önmagában is történelmi helyszín: ide küldték le sebesültjeiket a hegyoldalon védekező állást elfoglaló szabadságharcosok. Az első állomás is emblematikussá vált az 1956-os harcok óta, a tanárok a Mecsek kapunál várták az első feladattal a diákokat. A forradalomhoz köthető 12 eseményt kellett adott idő alatt kronologikus sorrendbe elhelyeznie a csapatoknak, majd meghallgathatták, hogyan szerveződtek csapattá a láthatatlannak gúnyolt felkelők, azok a diákok és polgárok, akik nem voltak hajlandók belenyugodni Pécs szovjet megszállásába és a szabadságharc vereségébe. 

A kijelölt turistajelzésen haladva meglepetés várta a csoportokat, amiről csak a beavatott osztályfőnököknek volt tudomása. Így nagy meglepetést okozott, amikor a Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Egyesület három önkéntese szovjet katonai és kék ávós egyenruhában „fegyveresen” útjukat állta az ösvényen áthaladó gimnazistáknak. „Ellenforradalmárok” után kutatva fegyvereket kerestek és igazoltatták a gyanúsan viselkedő fiatalokat.

A katonai ellenőrzés után a Dömör-kapu mellett lévő Szaniszló-pihenőnél értek fel a gyerekek a következő állomáshelyre. Diákjaink itt megismerkedhettek a vágotpusztai eseményekkel, és tanáruk vezetésével maguk is felesküdtek a magyar szabadság védelmére, majd következhetett a feladatmegoldás. A forradalom és a szabadságharc helyi és országos szereplőit kellett társítani a tevékenységi körükkel, természetesen telefonos segítség nélkül. 

Ilyen izgalmak után jól esett kisétálni a Bertalan-sziklához és megcsodálni a kilátást a verőfényes napsütésben. A Flóra-pihenőnél újabb kihívás várta a szabadságharcosok kései utódait. Tanáraik a terepadottságokat felhasználva elrejtettek jó néhány a korra vonatkozó fegyver és eszköz képét, ezeket kellett megadott idő alatt megkeresniük és párosítaniuk a kiosztott leírásokkal. 

Ezt követően délre fordultak és az egykori kőfejtő mellett a Tettye felé indultak. A játszótéren ügyességi feladat várta a csapatokat: gyakorló kézigránátot és (ál)Molotov-koktélt kellett célba dobniuk. Az utolsó feladatot követően kerülhetett sor a pontok összeszámolására és az eredményhirdetésre. A győztes csapat ajándék kosarat vehetett át.

Zárásként a magyar fiatalság 3 képviselőjének forradalmi versét hallgathatta meg a Cserepka Iskola összegyűlt közönsége. Ezután korhű ruhában díszőrséget állva ünnepélyesen megkoszorúzták a láthatatlanok tettyei emlékművét, méltó módon tisztelegve a szabadságharcosok áldozata és hősies kitartása előtt. 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT