Őszi szünet Izraelben

A VIK Baptista Középiskola öt tanulója és két tanára rendkívüli élményben részesülhetett 2014 októberében, mert a Baptista Szeretetszolgálat négy napos tanulmányi útra látta vendégül őket Jeruzsálembe és a Szentföld néhány városába. Az egyik résztvevő diák úti naplójából olvashatunk részleteket!

Előszó

2014 tavaszán az iskola történelem tanáraként úgy gondoltam, hogy a Holokauszt évében az iskola befogadhatná az Anna Frank Alapítvány vándorkiállítását. Az akkori igazgatónő, Szabados Zsuzsanna, támogatta elképzelésemet, de kifutottunk az időből. A kiállítást csak szeptember hónapra tudtuk megszerezni. Az új vezetőség, Nagy László és Kökény István igazgatók személyében, az első riadalom után szintén támogatták a kiállítás megszervezését. 2014. szeptember 10-én került sor az ünnepélyes megnyitóra. A kiállítást Szenczy Sándor lelkész úr, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője nyitotta meg. A megnyitót követő kis fogadáson nagyon váratlan és meglepő, szinte hihetetlen bejelentést tett. Öt tanuló és két kísérő tanár négy napra kiutazhat Izraelbe a Szeretetszolgálat költségén az őszi szünetben. Első percben mindenki azt gondolta, hogy „álmodik”, elképzelhetetlennek tűnt, hogy valóra válik. Kisebb- nagyobb szervezési gondok ellenére 2014. október 30. és november 2. között mégis megvalósult az utazás.

Mónusné Decsi Ibolya — kísérő tanár

 Első nap

Amint elkészültem, indultunk a repülőtérre. Izgatottan vártam az utazást. Elsőként értem oda. Pár óra múlva a többiek is megérkeztek. A becsekkolás után egy business váróban várakoztunk. Majd a beszállás is megkezdődött. 2 óra repülés után landoltunk. Amint kiértünk a friss levegőre mélyen beszívtam és éreztem, ahogy átjár. A repülőtértől busszal utaztunk tovább a szállásra. Néhány óra után megérkeztünk. Ahogy közeledtünk, csodáltam a jeruzsálemi kőből kirakott Notre Dame hotelt. Az est fényében ragyogott. A szobánk elfoglalása, holmink lepakolása után indultunk első utunkra. A "negyedeken" végigsétálva valósággá vált mindaz, amiről addig csak olvastam. Majd megérkeztünk a Siratófalhoz. Ahogy a lépcsőfokokon közeledtem mély érzés futott át rajtam. Az, hogy ott lehettem, nagy ajándék. Én ezért hálás vagyok, mind Szenczy Sándornak, mind osztályfőnökömnek és nem utolsósorban Istennek. A falhoz mentem imádkozni. Az érzéseim egyre jobban megnyíltak. Nem akartam elmenni. De későre járt így elindultunk vacsorázni. Az óváros falai között lévő Burgeresbe tértünk be. Már 3 éve, hogy nem ettem hamburgert, de ez a valaha evett legfinomabb volt. A vacsora után visszaindultunk szállásunkra. Mindenki fáradt volt, de én egész éjjel Jeruzsálem levegőjét akartam lélegezni. Majd békében, nyugalomban elaludtam.

Második nap

3 óra alvás után fitten, örömmel, hittel telve ébredtem. Korán keltem, mert nem akartam lemaradni a természet ébredéséről. Imádkozással kezdtem napomat, mint mindig, ez erőt adott. A többieket a hallban vártam, majd pár óra múlva ők is megérkeztek. Reggelizni indultunk. A reggeli előtt imádkoztunk, ami egy külön erőt, löketet adott. Éreztem, hogy ez a nap élmény dús lesz. A reggeli után indultunk az Óvárosba. Elsőként a Szent Sírt néztük meg. A helyen érezni lehetett az imádkozás erejét. Gyertyát gyújtottam, és elmondta egy imát. Az emberek sokaságát néztem. Azt, hogy milyen soknemzetiségű ember volt ott. Ők mind egy valamit akartak látni: a Szent Sírt. Mi is ezért voltunk ott. Amíg bent voltunk elmondtunk a sírnál, elmondtunk egy imát, ami nagyon megérintett, átjárt. Elérzékenyültem. Nem a szomorúságtól. Az örömtől, hogy ott lehettem. Az utunkat folytattuk. Útközben megkóstoltuk a grapefruit gyümölcslét, és a khakit. Finom, egzotikus ízek voltak. Majd megérkeztünk a Sírkerthez. A kapuban állva az érzéseim újra és újra felszínre törtek. Gyönyörű helyen voltunk. Zöld fák, színes virágok, éneklő madarak fogadtak, úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Amikor beléptem arra a helyre, ahol Jézus feltámadt könnyek szöktek szemembe. Az ajtóra kiírt mondat nagyon megérintett: "HE IS NOT HERE FOR HE IS RISEN" Nincs itt, mert feltámadott! Kősziklává vált. A szívemben beékelődött. Elmentem sétálni. Megláttam, hogy az egyik imacsoport Úr Vacsorára készül. Odamentem és én is imádkoztam velük. Majd ittam a borból ("Jézus vérét"), és ettem a kenyérből ("Jézus testét"). Öröm volt a szívemben. Körbejártam a helyet, elmélkedtem, imádkoztam. A többiek egy imateremben vártak. Én is csatlakoztam, ekkor már az érzéseim ki akartak törni. Az első sorban leültem, és hallgattam, Szenczy Sándor mondatait, szavait. Ahogy Ő beszélt, én úgy töltekeztem. Azt éreztem, hogy nekem szólnak a szavak. Kezemre néztem, azok remegtek. A szemem könnyekben küszködött. Ki akartam szaladni a teremből. De végigültem. Amikor a lelkész úr végére ért, odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy imádkozik-e értem. Természetesen Ő igennel válaszolt. Amint elkezdtünk imádkozni, betöltött Isten Szent Szelleme. Minden gond, probléma, sérelem lepergett rólam. Megtisztultam.

A Sírkert után visszaindultunk a szállásra ebédelni. Esős idő volt. Amikor visszaértünk átöltöztünk vizes ruháinkból. Az ebéd előtt szintén imádkoztunk. A választék nagy volt. Több mindent megkóstoltam, finom volt minden. Az ebéd után újra kisütött a nap, így folytattuk utunkat. Bethesdához vezető úton, egy történeten gondolkoztam. A 34 éve beteg emberről, akit Jézus gyógyított meg, szombaton. Szeretem ezt a történetet, mert igaz. Örültem, hogy láthattam azt a helyet, ahol nagy csodák történtek. A Bethesda után az Olajfák hegyére mentünk. Az Olajfák hegyén állva, szemben az Ékes kapuval. Tudni azt, hogy mik történtek, és mik fognak, csodálatos érzés.

Az Olajfák hegye után a Siratófalhoz értünk. A zsidók a szombatot közösen köszöntették. Vigadoztak. A férfiak és a nők táncoltak, énekeltek. Kezeimet megmostam a szokás szerint és futottam, hogy beálljak én is. Ismert zsidó énekeket énekeltek. Átkaroltam drága zsidó testvéreimet, és úgy énekeltem. A láncaim leestek. Körbeálltuk a katonalányokat. Álmélkodtam azon, hogy felszabadultan, szeretettel, hittel, örömmel telve a tizenéves katonalányok vigadoztak. Valóban ott voltam. Valóban átkarolhattam testvéreimet. Valóban átélhettem az igazi dicsőítést. Szívemben nagy öröm volt. A hallásom, látásom "megnyílt". A Siratófalnál nagy vigadozás volt. Örültem és hálás vagyok/voltam, hogy láthattam, érezhettem. Mindennap egy ajándék. Mindennap egy csoda. Csak meg kell találunk! Én megtaláltam! A Siratófal után vacsorázni indultunk, majd vissza a szállásra. Amikor visszaértünk a csapat egy része felment a tetőtérre teázni, beszélgeti. Én nem. A szobámban maradtam. Gondolkoztam a nap történetein. Emlékezetes nap volt. Sok ajándékot kaptam. A betöltekezés, szeretet, hit, üdvösség ajándékait. Az imádkozás után lehunytam szemeimet, majd elaludtam.

Harmadik nap

Hittel telve ébredtem. A természet ébredéséről nem maradtam le. Számomra ez gyönyörű. Jeruzsálemben köszönthettem a reggeleket. Ajándékot kaptam. Nagyon nagyot... Imádkozással indítottam a napomat. Az egyik legszebb pillanat a napban, ez volt. Amikor kora hajnalban köszönthettem a reggeleket imádkozással. A hallban vártam a többieket. Majd reggelizni indultunk. A reggeli után busszal indultunk Holt-tengerhez. Hosszú út elé néztünk. Többször is megálltunk. Elsőként a zsidó temetőnél. Majd a "Sea Level" nevezetű helyen. Pár óra múlva megérkeztünk. Szeles, meleg idő volt. Nagyon szép panoráma tárult elém. A kék tenger, a magasabb és magasabb hegyek. Lepakoltuk holminkat és bekentem magam iszappal. A tengerben lemostam. Nagy ajándék, hogy itt lehetek. A nap sütött, törölköző volt a fejemen, hogy védjem a Nap sugaraitól. Jól éreztem magamat. Tudtam, hogy holnap indulunk vissza Magyarországra. Próbáltam a jelenre koncentrálni. Néhány óra múlva visszaindultunk a szállásra, de előtte még ebédelni. Amikor megérkeztünk a szállásra, átöltöztünk és folytattuk utunkat. Az Újváros felé vettük utunkat. A város fényekben úszott. Más volt, mint az Óváros, modernebb. A vásárlás után visszaindultunk a szállásra. Az „utolsó vacsora” várt ránk. Amikor erre gondoltam szomorúságot és örömöt éreztem. Szomorú voltam, mert az utolsó este volt Jeruzsálemben. Örültem, mert tudtam, hogy áldással megyek el. De az örömömet a remény, hogy hamarosan visszajövök tette egésszé. Az Újváros után a szállásra tértünk vissza. A vacsora előtt betértünk a hotelben lévő templomba. Majd a tetőtérre mentünk. Az asztalnál helyet foglaltunk. Érzéseim megint feltörtek. A vacsora előtt lelkész úr "köszöntő beszédet" mondott. Köszönetet mondott mindenért. A társaságért, vacsoráért, ajándékokért. Hálát adtam Istennek vacsoráért, emberekért, mindenért. Nagyon finom volt az étel. A vacsora után lefeküdtem, békében, nyugalomban hunytam álomra szememet.

Negyedik nap

A nap sugaraival ébredtem. Egyáltalán nem voltam fáradt. Sőt! Az ágyból szinte kiugrottam, és szaladtam le a szálloda kapuin keresztül a friss levegőre. Örültem, nagyon. Tudtam, hogy az utolsó nap Jeruzsálemben, de tudtam, hogy hamarosan visszatérek. Tudtam, hogy az utolsó órákat töltöm itt, ezért körbesétáltam a hotel udvarában. Szeretem a friss hajnali levegőt. A sétám közben imádkoztam, dicséreteket énekeltem. Azt gondoltam, hogy az ember nem csak az alvással töltődhet föl. Annál sokkal jobb erővel töltheti be magát. Így kezdtem reggelemet. A legfontosabb, legjobb dolgokkal: Imádkozás, Hálaadás, Felfegyverkezés, Bűnmegbánás, Szeretet, Hit. Azt gondolom, hogy ezek nélkül nem lehet egy napot elkezdeni és befejezni. Ezek adnak erőt, a Hitemnek. A négy óra gyorsan eltelt. Csoport többi tagja is már a hallban várakozott. Amikor mindenki megérkezett indultunk reggelizni. A reggeli előtt hálát mondtunk. Az utolsó falatokat lenyelve indultam a szobába, hogy összepakoljam holmimat. Majd a buszba beraktam, és egy utolsó kört tettem a Notre Dame hotel udvarán. A busz csak rám várt, én is beszálltam. Elindultunk az utolsó napi programunkra. Az út hosszú volt. Ahogy elhagytuk Jeruzsálemet, a szemeim könnyben folytak. A kötelet magam után húztam/húzom. Tudtam, hogy az a kötél visszahoz, mert Jeruzsálem szikláiban volt/van bevésődve. Erős kötél, amely el nem szakad. Néhány óra múlva megérkeztünk a várva várt helyre, a Jordán folyóhoz, ahová sok bibliai csoda köthető. Oda, ahol Keresztelő János megkeresztelte Jézust. Oda, ahol több ismert lelkész is bemerítkezett. Oda, ahová vezetett az utam. A kapun belépve békességet, örömöt, szeretetet, egyenlőséget, hitet éreztem. Ez az érzés belém költözött, átjárt. Otthon éreztem magam. A folyóhoz érve bemerítkező nőket, férfiakat láttam miközben a lépcsőn ülők bátorítva zenéltek, énekeltek. Csodálatos volt. Azon gondolkoztam, hogy milyen szerencsések, azok akik bemerítkezhetnek a Jordán folyóban. Majd a benti ajándéküzletet végigjárva leültem egy padra. Szenczy Sándor mellé. És akkor, ott elkezdődött valami. Volt egy kérdése, ami számomra csak tovább fokozta az eddigi események, ajándékok átélését. Egy kérdés, amelyre a legbiztosabban válaszoltam. Egy kérdés, és egy válasz, amely nagy változást hozott az életemben. Ez volt az:

-Be vagy már merítkezve? - kérdezte

-Nem, mert még nem éreztem a bensőmben, azt, hogy meghozzam ezt a döntést. –válaszoltam

-És szeretnél? - kérdezte.

- Most? Itt? - válaszoltam.

- "Íme a víz" –felelte. A víz itt van. Mi akadálya? - folytatta.

- IGEN szeretnék! Most!

Itt! Azt, amit akkor éreztem, leírhatatlan. A világ megállt egy pillanatra. Az életem során eddig adott válaszok egyszerűek voltak. De ez nem. Ebben erő, hit, szeretet, hála volt. Emlékszem az utazás előtt, a bemerítkezésen elmélkedtem. Az indulás napján megkérdeztem édesanyámat erről. A konyhában álltunk és feltettem ezt a kérdést: - Milyen nagy áldás, ajándék lenne, ha kint Jeruzsálemben megkeresztelkedhetnék?! Ő erre azt válaszolta: - Igen, valóban az lenne! A remény sugara ott volt. Emlékszem, hogy imádkoztam is ezzel kapcsolatban, mert nagyon erősnek éreztem, ezt a vágyat. És igen, ott Jeruzsálemben választ kaptam. A folyóban állva megértettem, hogy Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek. Mi emberek nem tudjuk, hogy Ő mit tervez számunkra. Sokszor ott van előttünk, de nem látjuk a ködtől. Sokszor, csak a miérteket kérdezzük, miközben a választ már te is tudod, csak a ködben homályossá válik. A köd elhomályosít. Rossz, széles kerülő útra terel. Egykor én is homályos szemmel láttam mindent. Mára színessé, világossá vált sok minden. A döntésem, amelyet hoztam nem észből válaszoltam. Hanem szívből, a bensőmből. Sokszor a döntéseket, válaszokat nem ésszel kell megérteni, hanem szívvel. Ezt megtanultam.

A Jordán folyó után továbbutaztunk. Néhány óra múlva megérkeztünk a Genezáreti-tóhoz. A köveken ülve imádkoztam és ezen elmélkedtem: -Uram, milyen jóságos és hatalmas vagy?! Emberi ész ezt fel nem tudja fogni. Milyen ajándékokat tartogatsz még számomra? Milyen csodákat? Nem kérek semmit csak, hogy vezess az egy igaz úton, az egy igaz célhoz! Vezess engem is, úgy a vízen, ahogy Pétert. Lábaim ne inogjanak meg, mert TE benned bízom. A percek teltek miközben imádkoztam. Számomra az idő, ott nem volt tényező. Csak a jelen számított. A Genezáreti-tó után arra a hegyre mentünk, ahol egykor Jézus is prédikált. Ahol a kenyér és halszaporítás megtörtént. Gyönyörű növények tárultak elém a kapun belépve. A színes virágok kavalkádja volt. Igényes, letisztult helyen voltunk. Akkor ezek még nem tudatosultak bennem. Ebédelni indultunk. Jordánit elhagyva egy helyi étterembe tértünk be. Jó hangulat volt. A kínálat pedig nagyon finom volt! Az előétel egzotikus ízeket kínált. Az arab kávét is megkóstoltuk. Ízlett, mint minden Az kiadós ebéd után a repülőtér felé vettük irányunkat. Útközben az elmúlt napok történésein, ajándékain gondolkoztam. Hosszú utazás után megérkeztünk a repülőtérre, ahol a beszállás előtt még lehetett vásárolni ajándékokat. Csak néhányat vettem. Néhány óra múlva megkezdődött a beszállás. Ahogy utolsó lépteimet tettem a szemeimből már könnyek potyogtak. Körülnéztem. De nem láttam egy zsidót sem. Úgy éreztem, hogy a hazámat hagyom el. És egy olyan országba térek vissza, ahol az emberek többsége a hétköznapi gondjaikról beszélnek. Ahol nem a zsidókat látom az utcán. Az egyik legnehezebb ez volt. Az utolsó nap. Amikor beszálltam a repülőgépbe. Visszafelé is Szenczy Sándor lelkész úr mellett ültem. Az utazás alatt sokat beszélgettünk. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Ő egy jóságos, kedves személy, akit Jézus elhívott. Neki és tanáromnak, Mónusné Decsi Ibolyának is hálás vagyok! A támogatást, szeretetet.

Köszönök mindent!

Epilógus:
Sok minden történt velem az utazást követő napokban, hetekben. De talán ezzel a mondattal tudom leginkább megfogalmazni, hogy mi is: Az egy igaz utamon megyek, amelyet a Magasságos jelölt ki nékem.

Oláh Dorottya 11.C/12.B osztályos tanuló