A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapestre érkezik Chuck Norris

2018. 10. 19. 12:14 | HÍREK

Budapest Aréna, 2018. november 24. szombat 18 óra – Az egykori legendás akcióhős, a híres színész, Chuck Norris Magyarországra érkezik feleségével, hogy részt vegyen a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén, a Cipősdoboz gálán. Ezzel útjára indítja az országos akciót, mely során cipősdoboznyi ajándékokat gyűjtünk a rászoruló gyermekeknek.

Chuck Norris baptista családból származik, fontos számára a hit.  Ennek szellemében neveli hét gyermekét és tizenhárom unokáját.

– Szerettünk volna egy olyan világsztárt vendégül látni, aki baptista, s egyben igen népszerű is, s általa kellő figyelmet kaphat nagyszabású jótékonysági akciónk, melyet immár kilencedik alkalommal rendezünk meg az Arénában. A teljes bevételt a Cipősdoboz akcióra fordítjuk – mondta el Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. Hozzátette: a színész prédikálni fog az egybegyűlteknek.

Chuck Norris maga is lelkesen jótékonykodik, saját alapítványát rászoruló gyerekek megsegítésére hozta létre feleségével, Gena-val. Így szívesen vállalta a díszvendég szerepét a Budapest Arénában megrendezendő gálán. Már csak azért is, mert az alkalom egyben Hálaadás napi ünnepség is. A Hálaadást minden év november hónap negyedik csütörtökén tartják meg az Amerikai Egyesült Államokban, az egyik legfontosabb egyházi ünnepnek számít ott. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után ekkor adnak hálát Istennek a termésért, és sok más áldásért is.

A gálán a zenéről Mező Misi (Magna Cum Laude) és barátai gondoskodnak.

A jegyértékesítést a broadway.hu végzi, felületükön bárki megvásárolhatja jegyét a rendezvényre, mellyel egy nemes ügyet támogat.

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT