A BME sajtósa tartott újságíró kurzust a pécsi Széchenyi suli Radnóti utcájában

2017. 11. 22. 10:18 | HÍREK

2017. november 20-án Szabó Zsolt, a BME sajtósa látogatott el az iskolába, hogy gyorstalpaló képzésben részesítse a diákokat az újságírás praktikáival kapcsolatban. Hétfő délelőtt huszonegy – a publicisztika iránt érdeklődő – tanuló ragadott tollat, jegyzettömböt a kezébe, és sajátította el, gyakorolta a nyilvánosság számára szóló írásművészet fortélyait.

Az oktató, aki egyébként maga is zsurnaliszta volt egykor, könnyed, humoros előadásával vezette fel a négyszer hatvanperces kurzust, mely többek között arról szólt, hogy mit csinál egy hírlapíró, hogyan dolgozik a hétköznapokban, valamint, hogy mitől válik érdekessé, olvashatóvá egy írás. Interjút készítettek, rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak, rövid hírt szerkesztettek és blogoltak a gyerekek a kurzus során. A sűrű program zárásaként Szabó Zsolt hasznos tippeket osztott meg velük a fotókészítés alapismérveiről is.

Összességében egy oldott hangulatú foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, ahol nem voltak rossz válaszok, egyéni írói hangok viszont annál inkább. A jó újságíró ismertetőjegye pedig éppen ebben gyökerezik: az egyéni véleményalkotásban és a kreativitásban.

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT