KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. ""
(Római levél 13,8)

CSATORNÁK

Az E.ON Hungária Csoport pályázat útján keresi a fenntarthatóság területén példaértékű programokat, együttműködéseket és ötleteket, hogy támogatást nyújtsunk ezek megvalósításához.

Olyan megoldásokat, új és már zajló programokat, közösségi megmozdulásokat szeretnének támogatni és bemutatni, amelyek a gyakorlatban is működnek, a díjjal pedig lehetőség nyílna fenntartásukra vagy továbbfejlesztésükre. A pályázat nyerteseit a program finanszírozásával jutalmazzák, de tudják: a valódi tét mindannyiunk jövője.

 

Pályázat célja:

Céljuk olyan kezdeményezések támogatása, melynek során egy óvodás, általános- vagy középiskolai közösség (továbbiakban közösség) – azaz gyermekek és tanárok/egyéb munkavállalók/szülők – együtt dolgoznak környezeti fenntarthatóság témában, így a közös munka és élmény hozzájárul a gyerekek oktatásához és neveléséhez, rajtuk keresztül pedig tágabb környezetük szemléletformálásához.

 

Pályázók köre:

 

Óvodai, valamint általános és középiskolai közösségek – osztályok, szakkörök, szülői munkaközösségek, tanár-diák munkacsoportok, egyéb e körből kikerülő szerveződések – jelentkezését várják.

Az óvodai és iskolai közösségek nevében az óvodákhoz és iskolákhoz kapcsolódó, magyarországi székhelyű egyesületek és alapítványok, vagy ezek hiányában maguk a közoktatási intézmények (óvodák, általános- és középiskolák) jelentkezhetnek.

 

Pályázni olyan egész éven át tartó közösségi projektekkel lehet melyek központi témái...

a megújuló energia,

az energiahatékonyság,

a klímavédelem,

a vizeink, termőföldjeink, erdőink védelme,

a hulladék-újrahasznosítás,

a természeti erőforrások fenntartható használata,

és a biodiverzitás.

 

Olyan új vagy futó fenntarthatósági projekteket keresnek, amelyek rendszeres közösségi tevékenységekből állnak, a fentiek közül egy vagy akár több témát is érintenek, osztálytermi és/vagy kültéri megvalósításra is kiterjednek, építenek a diákok ötleteire és önálló munkavégzésére, és képesek arra, hogy bevonják a szülőket, tanárokat, esetleg a helyi közösséget is. Olyanokat, amelyet a közösség régóta tervez, esetleg folytatni vagy kiterjeszteni kíván, ehhez azonban támogatásra van szüksége.

 

Fontos kritérium a közösségi szemlélet, az, hogy egy egész csapat dolgozzon a pályázni kívánt fenntarthatósági szemléletű projekten, ezért egy pályázó csoport létszámát minimálisan 13 főben határozták meg. Egy óvodából vagy iskolából akár több különböző projekt is érkezhet, de egy közösség csak egy pályázatot nyújthat be.

 

Beküldési határidő: 2023. május 01. éjfél

 

A pályázatokat az afoldbajnokai@eon.hu e-mail címre várják.

 

A pályázat kiírója: E.ON Hungária Zrt.


Bővebb információ: https://www.eon.hu/hu/rolunk/fenntarthatosag/felelosseggel-a-tarsadalomert/a-fold-bajnokai.html?fbclid=IwAR3CX8VvfSXHwL50gsgn4eKINUCLPY1zEwGXxh2rjN5X4m1GoI-VwSezaKc_aem_Ad0hIPgaE6LVGk9PJf8CPUq7SVCQtbj5Vw_kRP-2lrg4Fp8hMJMJPT6KFqT9PSS78GCW2jaI5BWcNChUHb5pyN9jndJ4-DcdjepLSmiGBx_xYlWDCrOS_btK7AsjrhcpqN0

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT