A középmezőnyben végeztek

2017. 03. 23. 10:32 | HÍREK

Balogh Anita, Kovács Éva és Szabó Virág 10G osztályos tanulók részt vettek a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület országos döntőjében.

 „Március 18-án, szombaton került sor a SZAKE (Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület) verseny országos döntőjére a budapesti Stefánia Palotában. Iskolánkat a 10.G osztály 3 fős csapata – Balogh Anita, Kovács Éva és Szabó Virág – képviselte a szakgimnáziumok között, a Magyarország az én hazám kategóriában.

A tanulókat még Kovács Zsanett tanárnő indította a versenyen, a korábbi fordulókban interneten közzétett feladatsorokat oldottak meg a diákok, és a szinte hibátlan megoldásoknak köszönhetően jutottak be az országos döntőbe. A felkészülésben én segítettem a tanulókat, de ők a remek ötleteikkel, kreativitásukkal önállóan állították össze az előzetesen kiadott feladatot!  Az országos döntőben 14 csapat közül a középmezőnyben végeztünk, de a boldog arcokat látva senki sem volt elégedetlen ezzel a szerepléssel, nagyon kellemes élményekkel gazdagodtunk!”

Ódor Péter szaktanár

VIK Középiskola

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT