""Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt, menj innét oda, odamegy, s nem lesz nektek semmi lehetetlen.""
Tanévkezdésnél fontosnak tartotta Csató Kornélia, a Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató asszonya, hogy a teljes tantestület részt vegyen Steiner József missziói igazgató által tartott
Hogyan legyünk szervezetünk rendkívüli tagja-Szervezet és személyiségfejlesztés- című előadásán.
Hangsúlyt kapott a Szentírás fényében “a MI több mint az ÉN”, közösségi értékek, illetve hogy hogyan dolgozzunk jól tantestületünk érdekében, és hogyan legyünk kitartóak, hűségesek ebben a munkában.
Öröm volt tapasztalni, hogy az intézmény teljes tantestülete együtt tanulhatott ebben a témakörben is.