A stadthageni nemzetközi versenyen mindent megnyertek a tapolcai Széchenyisek

2017. 04. 04. 12:00 | HÍREK

Az idén is megrendezésre került az iskolai versenyek csúcsát jelentő nemzetközi gasztronómiai verseny. A jeles megmérettetésen négy ország (Franciaország, Lengyelország, Németország, Magyarország) szakács és pincér tanulói mutatták meg szakmai tudásukat.

 

Minden országból két-két csapat versenyezhetett. Egy-egy  csapat egy szakács és egy pincér tanulóból állt. A szakácsoknak egy előre megadott nyersanyagkosárból kellett négyfogásos különleges menüsort összeállítani. Kötelező volt az előételnél a lazac, a főételnél a bárány, a desszertnél pedig az eper használata. Ezen felül meg volt adva két témakör is, amihez tökéletesen illeszkednie kellett az elkészült ételeknek. A több hónapig tartó gyakorlás meghozta az eredményét.

A pincérek Párizs és a Steinhuder Meer témákra készítettek egy-egy díszterítést. Természetesen „élőmunkát” is kellett végezniük: virág- és dekorációkészítést, koktélkeverést, vendégfogadást, italbekínálást, különleges angol felszolgálási módot (asztalnál a húsételek szeletelése és szervírozása), borfelszolgálást és vendég távozása utáni teendőket.

Az eredmények minden eddigi elvárásainkat felülmúlták.

Pincér – szakács csapat aranyérem (Benkő Anikó pincér - Farkas Milán szakács)

Pincér –egyéni aranyérem (Benkő Anikó)

Pincér – szakács csapat ezüstérem (Fercsák Adrián pincér - Zsigmond László szakács)

Pincér –egyéni ezüstérem (Fercsák Adrián)

Legjobb iskola cím – vándorserleg (tapolcai csapat)

Felkészítő tanárok: Gyurecska László szakácsoktató, Szigethy Péter pincér oktató.

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT