A „Széchenyi és kora” országos baptista vetélkedő jutalomkirándulására 2026. május 15–16-án került sor. A kétnapos programon az országos döntő első három helyezett csapata, felkészítő és kísérő tanáraik, valamint a verseny két szervező pedagógusa vett részt.
Az úticél Sopron és Nagycenk volt, amelyek szorosan kapcsolódnak gróf Széchenyi István életéhez és munkásságához. A résztvevők Sopronban városnézésen ismerkedhettek meg a történelmi belváros nevezetességeivel, este pedig megtekintették az „Anconai szerelmesek” című színházi előadást, amely vidám és tartalmas kikapcsolódást nyújtott mindenki számára.
A kirándulás második napján Nagycenkre látogatott a csapat, ahol felfedezték a Széchenyi-kastély megújított épületét, valamint az interaktív kiállítás termeit, majd koszorút helyeztek el a Mauzóleumban gróf Széchenyi István sírjánál. A közös megemlékezés méltó lezárása volt a tartalmas és élményekben gazdag jutalomútnak.
A kirándulás nemcsak a verseny sikeres szereplőinek jutalma volt, hanem kiváló lehetőséget teremtett a közösségépítésre, az ismeretek elmélyítésére és a közös élményszerzésre is.
Az alábbiakban olvashatók a résztvevő csapatok beszámolói.
Kovács Krisztina és Wéber-Simon Krisztina szervezőtanárok
A Reformerek csapat beszámolója
Az utazás bár hosszan, de gyorsan telt. Érkezés után egyből lepakoltunk a szállásra, ami nagyon kényelmes és szép volt, majd elmentünk városnézésre Sopron belvárosában. Első utunk Sopron egy neves cukrászdájába a Dömötöri Cukrászdába vezetett, ahol nagyon finom sütiket próbáltunk ki. Ezután folytattuk Sopron történelmi belvárosának felfedezését. Voltunk szuvenír boltban, ahol beszereztünk pár apróságot emlékbe, és megnéztük a Tűztornyot is. Ezek után egy gyors vacsora után elsétáltunk a színházba, ahol megtekintettük az „Anconai szerelmesek” című vígjátékot, mely jó hangulatú, remek előadás volt. Az eső és kései idő sem tartott minket vissza, hogy tovább fedezzük fel Sopron belvárosát. Másnap reggeli után egyből indultunk Nagycenkre, ahol elmentünk a Széchenyi-kastélyba. Láttunk sok érdekességet a reformkorról és a Széchenyi családról. Tiszteletünk jeléül a Széchenyi mauzóleumot is megtekintettük és koszorút helyeztünk el. Budapesten egy gyors ebédet követően haza vezetett az utunk.
Benda Vivien, Balatinác István, Szél Hanna 11.C
Beszámoló a soproni jutalomutazásról - A HAHAZS csapat beszámolója
Pénteken (05.15-én) indultunk útnak a pécsi pályaudvarról. Az út nagyon hosszú volt, de tartalmas. Sokat beszélgettünk, ezzel össze is kovácsolódott a csapatunk. Sopronba érve először a szállást foglaltuk el, a Palatinus Hotelben, aminek a lokációja is előnyös, hiszen a belváros szívében helyezkedik el, ahonnan minden fő látnivaló pár perc sétányira van. Az időjárástól mindannyian tartottunk, esős, szeles időt jósoltak az első napon, de napközben semmi csapadék nem érkezett, még melegnek mondható hőmérséklet is volt, estére viszont eleredt az eső, de attól függetlenül egy jót sétáltunk a város esti fényeiben.
A szervezőtanáraink szuper jó programokat találtak nekünk. Péntek kora délután sétálni voltunk a belvárosban, megtekintettük a Tűztornyot, az egyik híres emlékművet, valamint beültünk Sopron egyik híres cukrászdájába, ahol isteni fagyikat, sütiket és kávékat ittunk. (erős pluszpont, hisz egy kávéfüggő írja a beszámolót)
Péntek este színházban voltunk, a Soproni Petőfi Színházban, ahol az Anconai szerelmesek című romantikus drámát tekintettük meg, az előadás fergeteges volt, bárkit megkérdeztünk mindenkinek csupa pozitív élményei voltak. Teljesen azt éreztük, hogy a mi korosztályunkat célozták meg, így mindenki élvezni tudta az előadást. A péntek estét a korábban említett sétával zártuk.
Másnap a reggeli nagyon bőséges és tápláló volt, mindenki rendesen megreggelizett. A reggeli után összepakoltuk a csomagjainkat és elindultunk a buszpályaudvarra, ahonnan indult a buszunk Nagycenkre. Történelmileg tökéletes kisváros, ugyanis Széchenyi ott nevelkedett és ott is nyugszik a Mauzóleumában.
Miután odaértünk Nagycenkre először a Széchenyi kastélyban voltunk, ahol interaktív foglalkozásokon vettünk részt, a múzeum szabad körbejárására volt lehetőségünk, itt sok érdekességet és új dolgokat ismerhettünk meg a 19. századról és Széchenyi koráról. A palota megnézése után, elindultunk a Mauzóleumba, ami onnan egy bő 15 perces sétára volt, itt sajnos már erős széllökések voltak. A Mauzóleumba betérve egy történelemben jártas úr mesélt nekünk Széchenyiről, kifejezetten érdekes és szintén új információkkal. Soktól le is döbbentünk. Az előadás után Zalán koszorút helyezett el gróf Széchenyi István és felesége sírjára.
Sajnos ezt a programot rövidre kellett zárni, de így is nagyon tartalmasnak és jónak éltük meg mindannyian.
Zárásként: a hazautunk tartalmasan, kissé sietősen és fáradtan telt, de összegezve azt tudom mondani, hogy ez a két nap rengeteg emléket és tudást adott, mellette pedig iskolatársakként is összehozott minket.
Golyák Zsófia, Masnecz Hanna, Koczor Zalán 11.B
A kisújszállási Illéssyi Bandérium csapat beszámolója.
A Széchenyi és kora -verseny jutalomkirándulása
A Széchenyi-verseny díjazottjaként a csapatunk egy jutalomkiránduláson vehetett részt. Május 15-én indultunk Kisújszállásról, majd Pesten csatlakoztunk a pécsi tanulókhoz és kísérőikhez. Sopronba megérkezve a szállásunkra, a Palatinus Hotelbe mentünk és elfoglaltuk a szobáinkat. Szerencsések voltunk, mert a belváros központjában gyönyörű történelmi környezetben találtuk magunkat.
A délután folyamán városnéző sétára indultunk. Minden épület a magyar történelem egy-egy hírességéhez kötődött: megcsodáltuk Berzsenyi Dániel egykori iskoláját, Liszt Ferenc első fellépésének helyszínét, a Postapalotát, a Városházát a Tűztornyot, az orsolyiták templomát. Végül a Széchenyi-szobornál a csoport közös fényképet készített. Ezt követően a Dömötöri Cukrászdában, Sopron egyik neves süteményes helyén finomságokat kóstoltunk.
A vacsorát követően az estét a Soproni Petőfi Színházban zártuk, ahol az Anconai szerelmesek című zenés darabot tekintettük meg. Az előadás mindenkinek tetszett, jókat nevettünk a történet poénjain, amit a művészek játéka és az olasz slágerek színesítettek.
A következő nap, 16-án a finom reggeli után autóbusszal Nagycenk felé vettük az irányt. Széchenyi István életének első jelentős állomására utaztunk, ahol megtekintettük a kastélyt és a Mauzóleumot. A kastélybeli kiállítások segítségével még több információt szereztünk a legnagyobb magyar életéről és koráról. A Mauzóleumban egy idegenvezető mesélt a Széchenyi családról, Kossuth és Széchenyi közötti politikai vitáról. A csoport közösen koszorúzta meg Széchenyiék nyughelyét. Az idő rövidsége és a nagy távolság miatt ez a program hamar zárult, indulnunk kellett vissza a soproni vasútállomásra.
Budapestre érve egy közös ebédet fogyasztottunk el, majd élményekkel teli indultunk haza.
Járai Hajnalka, Kádár Anna, Lakatos Veronika (11. TSZ), Berczi Árpád (11. TVK)