A túlélés iskolája Libanonban: osztályok, közösségek segítségét várjuk!

2015. 07. 27. 10:12 | FELHÍVÁSOK

Libanon – Olyan magyarországi iskolai közösségek, osztályok jelentkezését várja a Baptista Szeretetszolgálat, akik vállalják, hogy jelképesen örökbe fogadnak egy-egy Libanonba menekült kisdiákot.

 

 

Sok százezer gyermek menekült el Libanonba a szíriai, iraki harcok, illetve az Iszlám Állam fegyvereseinek terrorja elől és mindössze tíz-húsz százalékuk járhat csak iskolába, hiszen a fiataloknak gyakran dolgozniuk kell azért, hogy a családjuk életben tudjon maradni, legyen elég pénz arra, hogy élelmiszert vásároljanak. A Baptista Szeretetszolgálat helyi partnerszervezetével kifejezetten szíriai gyerekeket befogadó iskolát nyitott azért, hogy a menekülteknek legalább egy része tanulhasson. A libanoni intézményben kétszáz-kétszázötven gyermeket oktatnak elsősorban szíriai tananyagból, szíriai tanmenettel, arab és angol nyelven.  Az oktatás mellett a családokat szociális segítségben részesítik, élelmiszerrel, ruhával látják el a gyerekeket.

 

Akik megpróbálják elfelejteni félelmeiket. Azok a férfiak, nők és gyerekek, akik részben Szíriából, részben Irakból az Iszlám Állam hadserege miatt voltak kénytelenek életüket mentve elmenekülni, elmondták, miként vadásztak rájuk hazájukban. A szélsőségesek végiggarázdálkodták a keresztény lakóövezeteket, az iskolákból kihajtották a keresztény diákokat, összeszedték a munkahelyekről a keresztény férfiakat és megpróbálták őket módszeresen, erőszakkal áttéríteni muzulmán hitre.  Szerencsés volt az, akivel csak védelmi adót fizettettek, másokat azonnal kivégeztek.

 

A Baptista Szeretetszolgálat olyan iskolai közösségek, osztályok jelentkezését várja, akik vállalnák, hogy részt vesznek a segélyszervezet „Fogadj örökbe!” elnevezésű jelképes örökbefogadási akciójában.  Amennyiben az osztályok hozzájárulnak egy kisdiák egy éves ellátásához, jelezzék támogatási szándékukat a fogadjorokbe.baptistasegely.hu/orokbefogadas-2/ linken, vagy hívják a “Fogadj örökbe!” infotelefonját a 06 1 269 3283, vagy a 20/770-5330 számon.  A ”Fogadj örökbe!” Libanon programon keresztül havi 3000 forinttal lehet támogatni egy-egy menekült gyermek tanulását.

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT