A VIK sikerrel pályázott az Erasmus+ programra

2015. 05. 27. 10:28 | HÍREK

 

A VIK Középiskola 1999 óta vesz részt a Tempus Közalapítvány Leonardo da Vinci mobilitási pályázataiban. 32 vendéglátás és idegenforgalom, valamint 15 fodrászképzésben résztvevő diákunknak volt lehetősége a 2013/2015-ös időszakban arra, hogy megtapasztalja, milyen külföldön dolgozni, illetve arra, hogy megismerjék a célországok kultúráját, gasztronómiáját, mindennapi életét.

 

A 2015/2017-es időszakra benyújtott Erasmus+ pályázatunkban 48 résztvevő számára igényeltünk helyeket 13 partnerintézménynél. Az Erasmus+ program legfontosabb célja, hogy a szakképzést, a szakmatanulást és a szakmai tudás bővítését segítse a középiskolás fiatalok körében. A program segítségével a diákok nyelvtudása is jelentős mértékben fejlődik.

 

Hatalmas siker a VIK Középiskola számára, hogy a 104 támogatott projekttel rendelkező intézmények közé kerültünk, a pályázatunkat a kiíró támogatta, sőt az összes nyertes pályázat közül az elnyert összeg tekintetében a 2. helyen végeztünk. A következő három félévben 43 tehetséges diákunk utazhat külföldre szakmát és nyelvet tanulni, a következő országok egyikébe: Anglia, Belgium, Finnország, Franciaország, Izland, Lettország, Németország, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Törökország.


További nyertes - szintén a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő -  pályázó intézmény a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola, illetve a budapesti BKF Szakközépiskola. A kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola tartaléklistára került.


 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT