Az eseményen Semjén Zsolt felidézte, hogy a kabinet a baptistákkal először 1998-ban kötött megállapodást, amely működött, “kiállta az idők próbáját”. A szerződés megújítását egyszerűen a jogi környezet változása tette szükségessé – fűzte hozzá.
Közölte, hogy a kormány átfogó szerződéssorozatot köt a történelmi egyházakkal, így érkeztek most el a baptista egyházhoz is, amely egy történelmi protestáns egyház. Ezek a dokumentumok mind korábbi szerződések megújításai, aláírásuk azért szükséges, mert átalakult az állami intézményrendszer – mondta.
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség
A miniszterelnök-helyettes megköszönte a baptistáknak, hogy közfeladatokat vállalnak át az élet szinte minden területén, így például börtönpasztorációt is végeznek. A szerződés biztosítja a Magyarországi Baptista Egyház szabadságát és közfeladat-ellátásának finanszírozását – jelentette ki.
Semjén Zsolt három tevékenységét emelte ki a Magyarországi Baptista Egyháznak. Egyrészt, mindig nagy hangsúlyt fektet a családokra, ami egybecseng a kormány politikájával. Másrészt, egyre nagyobb szerepet vállal a roma lakosság felzárkóztatásában. Végül, az összmagyarság szolgálatában is végez feladatokat, amit az állam elismer.
A miniszterelnök-helyettes kijelentette: soha nem felejtik el, hogy a baptisták közbenjárására kapta vissza Magyarország a Szent Koronát.
Papp János azt mondta, hogy háromszáz gyülekezetük, több száz lelkipásztoruk, a szociális és közoktatási intézményeikben dolgozó és segítségben, ellátásban részesülő sok tízezer ember megbecsüléssel tekint a hétfői eseményre.
Szavai szerint az 1998-as megállapodás felett eljárt az idő, mivel változtak a törvények, valamint jelentősen bővült egyházuk társadalmi szolgálata. Úgy vélekedett, hogy az új szerződés körültekintően, a fontos kérdésekben részletesen, hosszú időre megnyugtatóan szabályozza tevékenységüket.
Az egyházelnök kijelentette, hogy 500 éve, amikor a reformáció időszakában elődjeik, az anabaptisták mozgalma elindult a Kárpát-medencében is, elképzelhetetlen lett volna egy ilyen együttműködés. De nem valósulhatott volna meg hasonló párbeszéd 175 esztendeje sem, amikor baptista elődjeik újraindították az üldöztetések nyomán kihalt baptista szolgálatot – tette hozzá.
Kiemelte: azért fontos nekik az átfogó megállapodás, mert a társadalom érdekében végzett szociális, közoktatási, egészségügyi tevékenységük során tervezhető, átlátható, minden érintett megelégedésére szolgáló működést akarnak biztosítani.
Papp János úgy fogalmazott, hogy hálásak a mostani különleges pillanatért, de az a feladatuk, hogy a jövőbe is tekintsenek, látják ugyanis a nemzet előtt álló feladatokat, egyre nagyobb kihívásokat.
Elijah M. Brown, a Baptista Világszövetség főtitkára arról beszélt, hogy nagyra értékelik ezt a különleges alkalmat.
A baptizmus a világ szinte összes országában megtalálható – közölte.
Fontosnak nevezte a vallásszabadságot, jelezve: minden olyan államban, ahol szabadon dolgozhatnak, iskolákat és kórházakat működtetnek. A leginkább demokratikus társadalmak ott alakulhatnak ki, ahol érvényesül a vallásszabadság – vélekedett Elijah M. Brown.
Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!
Tisztelt Államtitkár és helyettes Államtitkár úr!
Tisztelt Főtitkár úr!
Kedves Jelenlévők!
Szeretettel köszöntök mindenkit ebben az ünnepélyes pillanatban a magyarországi baptisták egész közössége nevében. 300 gyülekezetünk, több száz lelkipásztorunk, szociális és közoktatási intézményeinkben dolgozó és segítséget, ellátást kapó sok tízezer ember megbecsüléssel és köszönettel tekint erre az eseményre. Az 1998-ban – épp a Miniszterelnök-helyettes úr segítségével -létrejött megállapodás fölött eljárt az idő. Változtak a törvények, jelentősen bővült egyházunk társadalmi szolgálata és változott a bennünket körülvevő általános helyzet is.
Köszönjük, hogy a Magyar Kormány vezetői és munkatársai (Miniszterelnök úr, Miniszterelnök-helyettes úr, Államtitkár és Helyettes Államtitkár úr, valamint a miniszterelnökség munkatársai) jól értették helyzetünket, és készek voltak az együttműködésre, a közös gondolkodásra. Így készíthettük elő ezt az átfogó megállapodást, amelykörültekintően, a fontos kérdésekben részletesen, hosszú időre megnyugtatóan segíti egyházunk hitéleti és társadalmi szolgálatának kereteit.
Ugorjunk vissza egy kicsit az időben!
Közel 500 évvel ezelőtt, amikor a reformáció időszakában, annak harmadik ágaként elődeink, az anabaptisták mozgalma elindult a Kárpát-medencében is, elképzelhetetlen lett volna egy ilyen párbeszéd, együttműködés.
175 éve, amikor baptista elődeink újraindították az üldöztetések nyomán kihalt baptista szolgálatot, elképzelhetetlen lett volna egy ilyen párbeszéd, együttműködés. Isten azonban mindeddig velünk volt, megsegítette közösségünket, és mára Magyarország egyik legjelentősebb keresztyén közösségévé fejlődhetünk. Világszerte pedig – melynek vezetője és tanúja Dr. Elijah Brown testvérünk, a Baptista Világszövetség főtitkára – az egyik, ha nem a legnagyobb protestáns közössége a világ szinte minden országában jelenlevő Baptista Egyház.
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség
Miért fontos az un. Átfogó megállapodás a számunkra?
Azért, mert Magyarország hatályos törvényeiben ez a lehetőség és törvényi szükség szerepel, és mi törvénytisztelő, ahhoz pozitív módon hozzáálló emberek vagyunk.
Azért fontos, mert hitéletünket, missziói és társadalmi szolgálatunkat a hitvallásunk szerint, békében és a Szentíráshoz igazodva szeretnénk megélni, és ezt kívántuk ezzel a megállapodással is megerősíteni.
Azért fontos, mert a társadalom érdekében végzett szociális, közoktatási, egészségügyi, segélyszervezeti és más szolgálatunk során tervezhető, átlátható, és minden érintettnek, ellátottnak a megelégedésére szolgáló működést szeretnénk biztosítani. Szolgálni úgy, ahogy Jézus Krisztusról olvassuk: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10:45
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség
Kedves jelenlévők!
Hálásak vagyunk a mostani különleges pillanatért, de az a feladatunk, hogy előre is tekintsünk! Látjuk a nemzetünk előtt álló feladatokat, az egyre nagyobb kihívásokat, a világot megrengető lelki-szellemi, erkölcsi és társadalmi norma-változásokat. Látjuk a különféle romboló hatásokat a házasság, a család, a gyermeknevelés és más területeken. Meggyőződésünk, hogy a bennünket is megteremtő Isten ért legjobban hozzánk, az élethez, a jövőhöz. Az ő kijelentésére, a Bibliára alapozott életet és jövőt szeretnénk élni a családjainkban, közösségeinkben, és ezt munkálni az élet minden területén. Köszönjük, hogy mind ebben partnernek tekint bennünket a Magyar Kormány, és köszönjük a társadalom egyre szélesebb körű bizalmát is.
Isten áldja országunkat, nemzetünket, együttes szolgálatunkat!
Papp János egyházelnök