Az apa nélkül karácsonyozó gyerekeknek gyűjtenek

2023. 12. 12. 20:14 | HÍREK

A Seregélyesi Baptista Általános Iskolában idén is gyűjtik a cipősdoboznyi ajándékokat, ám ezúttal egy kis segítséget várnak ahhoz, hogy jótékony céljukat a határon túl, a háború minden következményét megszenvedők érdekében tudják megvalósítani. A kezdeményezéshez csatlakozott a székesfehérvári Szent István Király Múzeum.

 

A részletekről a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban beszéltek kedden délután az újságírók előtt. Sajtos József iskolaigazgató elmondta: az oktatási intézmény 2012 óta a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működik, azóta vesznek részt erejük szerint az adventi jótékonysági akcióban. Eleinte más-más vidéken, vagy határon túli óvodák, iskolák számára gyűjtöttek, azonban Demeter Marianna igazgatóhelyettes javaslatára az utóbbi években a kárpátaljai nélkülöző kisgyerekekre fókuszálnak. A pedagógus hozzátette: idén már két alkalommal jártak Kárpátalján adományaikkal, és tudják, a magyarlakta falvakban egyre több a csonka család, és szeretnék, ha minél több cipősdobozt tölthetnének meg ajándékokkal.

Demeter Marianna eredetileg kárpátaljai, és a saját családjában is vannak hiányzó férfiak. A szétszakítottságról szólt, azokról az apákról és férjekről, akik közül sokan „vagy nyugaton, vagy keleten” tartózkodnak, attól függően, hogy külföldön dolgoznak, onnan igyekeznek támogatni szeretteiket, vagy pedig a fronton harcolnak. Tudják, egy apa pótolhatatlan, de azért megpróbálják szebbé varázsolni a csonka családban ünneplő gyerekek karácsonyát. A tanárnő elmondta, kárpátaljai barátnői, ismerősei közül sokan maradtak egyedül, férj nélküli feleségek lettek a háborús körülmények miatt. Megjegyezte, egyikük férjét közúti ellenőrzés során vitték el a sorozók, és azóta is a fronton van. Azzal a kéréssel fordult mindenkihez, hogy a cipősdobozokat úgy csomagolják be, hogy azok tartalma áttekinthető legye, a határellenőrzés során könnyen ki lehessen nyitni a dobozt.

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója kijelentette, örül annak, hogy intézményük csatlakozhatott az akcióhoz, munkatársai lelkesen csatlakoztak a felhíváshoz, és már készülnek a játékot, könyvet, tisztálkodószereket, apró kis meglepetéseket tartalmazó karácsonyi csomagok. Bízik benne, hogy nem csupán kollégái állítanak majd össze nagy számban cipősdoboz ajándékokat, de elhozzák dobozaikat azok a székesfehérváriak is, akik szívesen küldenek meglepetést egy-egy kárpátaljai kisgyerek számára. A Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont december 18-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között várja az adományozókat a Várkörút 32-es szám alatt. A főigazgató hozzátette: aki cipősdoboz ajándékkal érkezik, az ingyenesen tekintheti meg a Solium Regni – Az ország trónusa című kiállítást!

A Baptista Szeretetszolgálat idén 20. alkalommal szervezte meg a Cipősdoboz Akciót azzal a céllal, hogy minél több rászoruló kisgyerek számára teljen meg egy-egy doboz ajándékkal, és olyan kislányok és kisfiúk is kaphassanak meglepetést a karácsonyfa alá, akiknek ez másként nem volna lehetséges. Az akció  – a múzeum csatlakozása után – immár huszonegy Fejér vármegyei gyűjtőponttal már javában tart.

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT