Az Illéssy-iskola újabb elismerése

2022. 05. 19. 10:10 | HÍREK

Az államtitkári elismerés (2013), az Év nevelőtestülete díj (2013), a Miniszteri elismerés (2016) után újabb, az egész iskolai közösséget érintő kitüntetést kaptunk, amelynek egyik különlegessége, hogy iskolának első alkalommal ítélték oda.

 

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség „Gasztronómiáért érdemérem” elismerést adományozott 2022. május 12-én az Illéssy-iskolának „a magyar gasztronómiáért végzett kimagasló munkájáért”.

 

Baktalórántházán, az MNGSZ éves közgyűlésén vette át az elismerést Toldi Attila igazgató a vendéglátás ágazatban oktató munkatársakkal, Tóth László igazgatóhelyettessel és Horváth Ferenc oktatóval. A méltatásban az alábbi érdemek hangzottak el:

 

„Az Illéssy Gasztro Kupa – országos ételművészeti verseny, amely 2012-ben vette kezdetét, az ország egyik legnagyobb gasztronómiai seregszemléjévé vált egy évtized alatt. A verseny folyamatosan fejlődik: a vendéglátás mellett már kereskedők is versenyeznek. Az iskola megújította a hagyományos gasztronómiai versenyeket azzal, hogy a tanulóknak a helyszínen kell végrehajtaniuk a meghirdetett feladatot a zsűri előtt. A verseny a kezdetek óta speciális díjakkal, elismerésekkel is bővült: 2014-től Horváth Ferenc Vándorkupa a versenyen összesítésben legjobban szerepelt iskola számára, illetve 2021-től Boros László Venesz-díjas mesterszakács emlékére és tiszteletére alapított díj az élőmunkás tanulókategóriában győztes ifjú szakács teljesítményének jutalmául.

 

  • Az Illéssy-iskola adott otthont 2017-ben a Schnitta Sámuel Emlékverseny regionális döntőjének.
  • Az Új Schnitta könyv DVD mellékletét egyedüli iskolaként szponzorálta (2017), felismerve annak jelentőségét az oktatásban és szakmai képzésben. A DVD-n a bemutatást végző pincér szintén az Illéssy-iskolában tanult.
  • A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által évente megszervezett Pelikán Kupa gasztronómiai verseny állandó és eredményes résztvevője az iskola.
  • Az intézményfenntartó Baptista Szeretetszolgálat által kezdeményezett és szponzorált Gasztronómiai és Bibliaismereti Versenyek sikeres résztvevőjeként 2017-ben a győztes csapat tagjai és felkészítő oktatói izraeli körúton is részt vettek.
  • Az iskola munkatársai közül többen is gasztronómiai világversenyeken vesznek részt, eredményeikkel a tanulókra is motiváló hatással vannak.
  • A Nemzeti Tehetség Program pályázatain sikeresen szerepelnek, és ennek egyik megvalósulása gasztronómiai tehetségműhely működtetése a tehetségfelismerés és -gondozás kereteiben.
  • Sikeres Erasmus+ pályázataiknak köszönhetően sok tanulójuk vett már részt többhetes külföldi – franciaországi, portugáliai – szakmai gyakorlaton a vendéglátás ágazatban.” 

 

Azelhangzottindokolásösszegzésekéntvalóbanelmondhatjuk,hogyaNABOKIlléssySándorBaptistaKözépiskola folyamatosan eredményes résztvevője a hazai gasztronómiai életnek, elhivatottsággal végezzük szakmai munkánkat, és együtt örülünk annak, hogy eddigi munkánkat a Gasztronómiáért érdeméremmel ismerték el.

 

Toldi Attila igazgató


Szeretettel gratulálunk az elismeréshez!

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT