Balladák szárnyán…

2020. 03. 09. 15:10 | HÍREK

2020. március 6-7-én került megrendezésre a XIV. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Balladamondó verseny Nagykőrösön. E monumentális versenyre, mely háromévente pezsdíti fel az Arany Jánosnak 9 évig otthont adó település életét, idén több mint 200 nevezés érkezett határon belüli és kívüli középiskolákból.  Az Illéssy Sándor Baptista Középiskolát BERNÁTH IBOLYA 11. A osztályos diákunk képviselte.

 

A kétnapos balladamondó versenynek a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ patinás épülete adott otthont. A rendezvény első napján (pénteken) az ünnepélyes megnyitó jelentős eseménye volt a versenyzők bemutatkozása és fellépési sorrendjének kihúzása, illetve annak sorsolása, hogy melyik zsűri előtt fognak szerepelni. A kezdeti izgalmakat városi, múzeumi interaktív sétával, Arany-emlékek megtekintésével oldottuk.

 

Az est fénypontjaként egy fantasztikus gálaesten adhattuk át magunkat a vers és zene különleges szimbiózisának, Csík János Kossuth-díjas zenész és művésztársai jóvoltából.

 

Másnap délelőtt a nyolc helyszínen párhuzamosan zajlottak az elődöntők. A sors keze Ibolyát a „Tuba Ferkó terem”-be juttatta, ahol a zsűri elnöke dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas előadóművész, drámapedagógus, médiaszakember, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke volt, dr. Pap Ferenc, a Károli Református Egyetem Tanítóképző Főiskolájának dékánja, református lelkész, illetve Kovács Róbert színész, műsorvezető mellett. Ibolya a megadott kötelezők közül a Rozgonyiné balladát választva lépett a zsűri elé.  Magabiztos és szuggesztív előadásával meggyőzte őket, hogy egy kisújszállási leánynak is helye van az ország legjobb 24 balladamondója között. Itt már a város színháztermében L. Simon László József Attila-díjas költő, országgyűlési képviselő elnökletével  egy 11 tagú  (előadóművészek, színészek, médiával, zenével foglalkozó szakemberek és egyetemi tanárok) zsűri előtt kellett tolmácsolni Arany János örök érvényű gondolatait. Ibolya a döntő harmadik fellépőjeként keltette életre Pörge Dani és Sinkó Tera történetét, a Vörös Rébékből. Előadását oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazta a zsűri.

Szívből gratulálunk Ibolyának, és további lélekemelő élményeket kívánunk a balladák szárnyán…

 

Keserűné Ébner Tünde tanárnő

 

Kedves Ibolya! Azzal, hogy bejutottál az ország legjobb balladamondói közé, dicsőséget szereztél önmagadon kívül iskolánknak is. Szeretettel gratulálok, és fejet hajtunk nagyszerű teljesítményed előtt. Mint ahogy nagyra értékeljük a felkészítésben jeleskedő Keserűné Ébner Tünde tanárnő munkáját is, akinek még sok-sok tehetséges tanulót és kitartó lelkesedést kívánok! Gratulálok mindkettőtöknek!

 

Toldi Attila igazgató


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Oktatótestületi értekezlet

04.
DEC.

Nyílt nap, beiskolázási tájékoztató

04.
DEC.

VI. Iskolabemutató a leendő elsősöknek és szüleiknek - családi mikuláskupa

05.
DEC.

Mikulás

05.
DEC.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2024 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT