Baptista óvodák szakmai találkozója Kisújszálláson

2016. 04. 25. 15:55 | HÍREK

Intézményünkben, a nevelési év elején elterveztük, hogy a tavaszi nevelés nélküli napokon megrendezzük a baptista fenntartású óvodák találkozóját itt Kisújszálláson, bemutatva azt a környezetet, ahol négy intézmény fenntartója a Baptista Szeretetszolgálat. A két napra tervezett programnak, a Vigadó adott helyet. A jelen lévők a Vigadó színház termében óvodáink – gyermek munkáiból készült - kiállítását is megtekinthették.

 

 

A két nap alatt intézményünk öt telephelyéből három óvoda mutatta be gyermekműsorát, mellyel előző napon – OVI-GÁLA alkalmából – a szülőknek is kedveskedtek.

 

A csütörtöki nap programja igen tartalmas volt és hosszú. Dr Kelemen Lajos pszichológus, a  Debreceni Egyetemfőiskolai docense, „A játék szerepe a képességfejlesztésben és a gyermek önkifejezésében” című előadásával lenyűgözte a jelenlévőket. A tanár úrban sok pedagógus köszöntötte egykori főiskolai tanárát.

 

Ebéd után még három rövidebb előadás hallgathattunk: az Okoskockáról , szintén dr Kelemen Lajos; a Mozgáskotta módszerről –Szabóné Balogh Etelka pedagógiai munkatárs; a DIOO – Digitális óvodai oktató programról – Konkolyi Sándor szoftverfejlesztő tartott előadást. Ezen eszközökben, módszerekben az a közös, hogy mindhárom magyar fejlesztés és mindháromban az óvodás gyermekek játékos fejlesztése a cél.

 

Azok a vendégek, akik csütörtökön és pénteken is itt voltak, vacsora előtt ellátogattak az intézmény székhelyére, a Pitypang Óvodába. Ezek a vendégeink a Kumánia Gyógy-és Strandfürdő Ifjúsági Szálláshelyen lettek éjszakára elhelyezve.

 

A második napon az intézmény öt telephelyét prezentációk segítségével mutattuk be és a helyi baptista fenntartású intézmények kaptak szót.

 

Az olyan időszerű téma, mint Tanfelügyelet – Minősítés - Önértékelés –gyakorlatáról, megvalósulásáról Farkas Hajnalka intézményvezető helyettes adott tájékoztatást. A szekció üléseken kapcsolódó kérdésekre, vezetőket érintő feladatokra illetve  fenntartói válaszokra került sor. A program Bögös Jenő iskolalelkész útravaló gondolataival zárult.

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy a program két napján a Dunáninneni Területi Igazgatóság minden óvodájából voltak érdeklődők itt Kisújszálláson: Ibrány, Kótaj, Nyírbogdány, Tiszaszalka, Tiszaroff. Külön öröm számunkra, hogy elfogadták meghívásunkat a távolabbi Sárosd, Seregélyes és Miskolc városokból is a pedagógusok. Köszönjük, hogy a fenntartó érdeklődésével, jelenlétével megtisztelte a Baptista Óvodák Szakmai Találkozóját. A program sikerének egyik biztosítéka az intézményi közösség összefogása volt. Bízunk abban, máskor is vendéglátói lehetünk e programnak, itt Kisújszálláson.

 

Ponyokainé Rab Judit

intézményvezető

Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

KIR lemorzsolódás

19.
FEBR.

Angol tanulmányi verseny

19.
FEBR.

Történelem szóbeli kisérettségi 10. évfolyamon

19.
FEBR.

Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Hivatalnak.

20.
FEBR.

LEP 2. osztály

20.
FEBR.

A 8. osztályosok jelentkezési lapjának elküldése

20.
FEBR.

8. évfolyamos tanulók jelentkezési- és adatlapok továbbítása

20.
FEBR.

Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak

20.
FEBR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT