Bibliaismereti terem és Biblia a diákoknak

2018. 12. 05. 11:35 | HÍREK

Az Illéssy-iskola elkötelezett a keresztyén és a baptista értékek mellett, melyet az iskola falain belül több helyen is érzékelhetünk.

 

Korábbi években a Baptista Szeretetszolgálatot bemutató, a híres baptistákat és a Magyarországi Baptista Egyházat ismertető tabló került fel a folyosó falára. Mindezeken túl 2016. december elején Balogh Lajos baptista hitelőd nevére kutat is avattunk intézményünkben.

Szeptembertől megújult iskolánk 3-as számú terme is, mely bibliaismereti teremnek lett kinevezve. A diákok a baptista történelem főbb eseményeivel, jeles alakjaival ismerkedhetnek meg a tanteremben elhelyezett a baptista történelmi tablósorozat által.

Nagy öröm volt számunkra, hogy ebben az évben az iskola minden kilencedikes és végzős diákja ajándékba kapott egy teljes Bibliát. A Bibliák kiosztását az Eastern European Mission jóvoltából tehettük meg. Ezúton is köszönjük a nagylelkű adományokat!

Bízunk benne, hogy a felnövekvő generáció kézbe veszi és átéli, hogy Isten szava hitet, reményt gyújt a szívekben.

Bögös Jenő iskolalelkész, hitéleti-nevelési igazgatóhelyettes

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Biológia szóbeli próbaérettségi

24.
FEBR.

Iskolavezetőségi és munkaközösség-vezetői értekezlet

24.
FEBR.

SZMK ülés Jótékonysági bál szervezése

24.
FEBR.

Naplóellenőrzések

24.
FEBR.

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatairól

25.
FEBR.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) - projektnap

25.
FEBR.

A kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja - megelékezés

25.
FEBR.

Megemlékezése a kommunista diktatúra áldozatairól (2026. 02. 25.)

25.
FEBR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT