Cipősdoboz 2015 az Euro suliban

2016. 01. 04. 11:04 | SULI BLOG - DIÁKOK ÍRÁSAI

 

2015. december 04-én, pénteken délután tartottuk a Cipősdoboz elnevezésű rendezvényünket. Intézményünk fenntartója, a Baptista Szeretetszolgálat szervezi meg évek óta a Cipősdoboz adománygyűjtési akciót, melyet úgy is neveznek: „Tízezer gyermek karácsonya”.  Adni jó, ezért iskolánk idén is csatlakozott az akcióhoz, immár harmadik alkalommal. Lelkes, szorgos diákok, pedagógusok gyűjtöttek ajándékokat, így jótékonysági ünnepségünkön 55 gyermek kapott jó szívvel és nagy szeretettel összeállított csomagot.

 

Az ünnepségen a vezetőség köszöntője után a szeretetről, a jóságról és az adakozásról szóló verseket hallhattak meghívott vendégeink. Felolvasásra került egyik diáktársunk, Bereczki Attila 10.a osztályos tanuló saját fogalmazása is a boldogságról, majd a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora, iskolánk hittantanára, Bacsó Benjámin osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Ezt követően érkezett el a várva várt pillanat, a meglepetésekkel, ajándékokkal teli csomagok átadása, melyeket a gyermekek csillogó szemekkel vettek át a Mikulástól, és kíváncsiságukat nem leplezve, gyorsan bele is kukkantottak a dobozokba. Rendezvényünk végén süteményekkel, gyümölccsel és üdítővel vendégeltük meg a gyerekeket és kísérőiket.

 

Rácz Beatrix, Sós Viola Patrícia (9. A)
Zoltai Éva (10. A)
Klémán Patrik (9. KNY)

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatairól

25.
FEBR.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) - projektnap

25.
FEBR.

A kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja - megelékezés

25.
FEBR.

Megemlékezése a kommunista diktatúra áldozatairól (2026. 02. 25.)

25.
FEBR.

Megemlékezés:Február 25.-A kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja

25.
FEBR.

Megemlékezés a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatairól.

25.
FEBR.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

25.
FEBR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT