Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! program keretében a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI 7. évfolyamának 36 tanulója 4 kísérőtanárral 2018. május 30-tól június 2-ig Erdélybe utazhatott egy tanulmányi kirándulás keretében.
A Határtalanul! pályázaton 1.364.437 Ft-ot nyert az iskolánk az Erdélyi történelmi emlékhelyek a magyar irodalom tükrében kirándulásra. A pályázati lehetőséggel olyan gyermekek előtt is alkalom adódott a trianoni béke után Romániához csatolt Partium és Erdély híres történelmi és irodalmi emlékhelyeinek felkeresésére, a külhoni magyarsággal való személyes találkozásra, akiknek családja ezt az utazást önerőből nem tudta volna finanszírozni. A kirándulást alapos felkészülés előzte meg, 3 előkészítő óra és vetélkedő keretében.
A felkészülési időszakban vendégeink voltak a Hazajárók csapatának tagjai, felszállhattunk az Arany-buszra, a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítására. A Nagyszalonta – Nagyvárad – Királyhágó – Csucsa – Körösfő – Torockó -Torda – Kolozsvár – Nagyenyed – Marosszentimre – Gyulafehérvár – Alkenyér – Vajdahunyad – Déva – Arad útvonalon Arany Jánoshoz, Ady Endréhez, Szent Lászlóhoz, Vasvári Pálhoz, Bethlen Gáborhoz, Hunyadi Mátyáshoz, Hunyadi Jánoshoz, Reményik Sándorhoz, Kinizsi Pálhoz, az aradi vértanúkhoz kapcsolódva verseltünk, énekeltünk, még trombitaszó is felharsant. Többször volt alkalmunk a határon túl szakadt magyarság vendégszeretetét, kedvességét, segítőkészségét tapasztalni. A velük való találkozások alkalmával minden pillanatban éreztük, örülnek nekünk, szívesen látnak bennünket.
Azzal a céllal indultunk útnak, hogy a gyerekeinknek bepillantást nyerhessenek a külhoni magyarság mindennapjaiba, megismerjék Erdély történelmét, természeti szépségét, kultúráját és jelenét. A kirándulás során többekben megfogalmazódott: olyan, mintha otthon lennénk, csak nálunk nincsenek hegyek. Sokan így búcsúztak: ide még biztosan visszatérek, akár ma elindulnék.