„Ez már a kilencedik!” Pi-nap

2025. 03. 10. 23:21 | HÍREK

Március 6-án ismét megrendezésre került iskolánk hagyományosnak mondható Pi-napja, amelyet minden évben izgatottan várnak a diákok. Bár maga az esemény évek óta az iskolai élet része, a programok folyamatosan megújulnak.

A napot az előzőleg lebonyolított versenyek eredményhirdetésével indítottuk. Ezután egy látványos élőképre álltak össze tanulóink, ahol a Pi betűt formálták meg, ezzel is kifejezve, hogy ezen a napon minden a kör és a matematika körül forog. A modern technológia segítségével az alsósok BEE robotokkal tanultak, Lego-Pi Cityt építettek, amelyben a kör és a Pi fogalmához kapcsolódó építményeket alkottak meg. A mozgás sem maradhatott ki a programból, a gyerekek vidám játékos sportfoglalkozásokon vettek részt, például Monkey Ball játékot játszhattak. A kreativitás fejlesztésére is lehetőség nyílt, kézműves foglalkozáson papírkukacokat készítettek. A nap egyik különleges eseménye a könyvtárlátogatás volt, ahol a tanulók megismerkedhettek a Pi-nap eredetével.

A felsősök számára idén is számos izgalmas programmal készültek a szervezők. A diákok kupakokból Pi-képet alkottak, hosszú Pi-láncot készítettek, próbára tehették ügyességüket és kreativitásukat a Pi-activity során. Az egyik legérdekesebb programot a tudományos kísérletek jelentették, amelyeket osztályfőnökeik vezetésével fedezhettek fel a gyerekek.  A versenyek ezúttal is nagy sikert arattak, hiszen a tanulók különböző megmérettetéseken vehettek részt: Pi-kahoot!, Pi-matek, Pi-kvíz, Pi-infó, Pi-lego és csörgőlabda versenyeken. A felső tagozat legügyesebb csapata a 8.b osztály lett.

A nap tematikus ételekkel egészült ki: tízóraira Pi-zza, ebédre tejbepa-Pi készült.

Az idei rendezvény is nagy sikert aratott. A tanulók élményekkel gazdagodtak, miközben észrevétlenül tanultak és fejlődtek. Sok mosolygós arcot lehetett látni az iskola folyosóin, ami azt bizonyítja, ez a nap nemcsak tanulságos, hanem rendkívül szórakoztató is volt.

István Király Baptista Általános Iskola

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT