Farkas Gyula Napok Sárosdon

2017. 04. 26. 15:20 | HÍREK

Az idei iskolahét programjait március 28. és április 1. között rendezték meg a sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskolában. Rendkívül változatos és színes programokat állított össze a tantestület. 


Nagy örömünkre a helyi egyesületek közül is akadtak támogatóink. A Kézműves Egyesület a vendégeink, zsűritagjaink megajándékozásában segített. A Sárosdi Önkéntes Tűzoltók pedig az Egészségnap szervezésében és lebonyolításában voltak nagy segítségünkre. Megrendezésre kerültek az elmaradhatatlan tanulmányi-, szavaló- és sportversenyek.

Idén is volt tehát Egészségnap, ahol változatos témájú előadásokon, programokon forgószínpad-szerűen vehettek részt a tanulóink. Az alsós évfolyamok reggel zumbával kezdtek, majd szebbnél szebb plakátokat készítettek az egészséges életmód témakörében. Ezen a napon kapott helyet a rajzverseny és váltásban az önkéntes tűzoltók által szervezett akadályverseny is. A felső tagozatosoknál igyekeztünk az életkori sajátosságoknak és az érdeklődésnek maximálisan megfelelni. Így az 5-6. évfolyamosok a Zöld Cserkészek játékos programja keretében a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával ismerkedtek, és rendőrségi előadáson vettek részt. Míg a 7-8. évfolyamosok drogprevenciós előadáson voltak. A fiúk-lányok különböző érdeklődésének is próbáltunk eleget tenni. Míg a lányok bőr- és hajápolási tanácsokkal gazdagodtak, addig a fiúk futballoztak és testépítési tippekkel, módszerekkel ismerkedtek.

Csütörtökön este fogadtuk a kolozsvári testvériskolánk, a Báthory István Elméleti Líceum küldöttségét. Árpi bácsi idén is egy remek kis csapattal érkezett. A lelkes gyerekek pénteken már csatlakoztak is az aktuális programokhoz. Részt vettek a felsősök számára szervezett Természetismereti vetélkedőn, délután a Méta bajnokságon, este pedig sokan a suliban maradtak a bográcsozáson.

Péntek délután érkezett meg téglási testvériskolánk csapata. Őket a tornacsarnokban szállásoltuk el. Idén is akadtak lelkes önkéntesek, akik ugyan vendéget fogadni nem tudtak, de vállalták, hogy a vendégeinkkel a suliban alszanak. Azt gondolom, hogy ezt idén sem bánta meg senki, mert öröm volt látni, hogy éjszakába nyúlóan hogyan játszanak, nevetnek együtt a gyerekek.

A legnagyobb volumenű rendezvény ez alkalommal is a Farkas Gyula Emlékverseny és a Gála volt. Az emlékversenyen öt iskola: Sárosd, Kolozsvár, Téglás, Besnyő és Sárbogárd 21 csapata mérte össze a tudását, ügyességét. Vasárnap délelőtt aztán megint eljött a búcsú ideje. Útnak indultak a vendégek, kiürült az iskola.

A tantestület céljai és szándékai szerint idén is arra törekedett, hogy az iskolahéten bizonyítsuk, hogy lehet más az iskola, mint tanórák sokasága. A változatos programokkal a játékos tanulás mellett, a szabadidő hasznos eltöltésén keresztül igyekeztünk a tanulóinkat megmozgatni. A tanulmányi- és a szavalóversenyek mellett minden nap helyet biztosítottunk a különböző csapatjátékoknak, sportnak. Mindenki találhatott a maga érdeklődésének megfelelő programot. A felejthetetlen élményeken túl értékes könyvjutalmak, emléklapok, oklevelek, rengeteg apró ajándék, csokoládé talált büszke és boldog gazdára.

Köszönet mindazoknak, vállalkozóknak, egyesületeknek és szülőknek, akik segítséget, együttműködést és anyagi támogatást biztosítottak ahhoz, hogy az iskolahét programjait megvalósítsuk.

 


 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT