Felnőtt magyar bajnok teniszező a Cserepkában

2021. 04. 22. 14:02 | HÍREK

Büszkék vagyunk Bartha Pannára, iskolánk 11. évfolyamos diákjára, a PVTC teniszezőjére, aki a márciusban megrendezett fedettpályás felnőtt országos bajnokságon párosban az első helyen, míg egyéniben a második helyen végzett. Korosztályos bajnokságokon már többször állt a dobogó legfelső fokán, viszont most 17 évesen, felnőtt magyar bajnok lett. Az országos bajnokságon, Pannát az ifjúsági világranglista 33. helyezettje is nehezen tudta legyőzni. Gulyás István, az U18-as OB tornaigazgatója, a korosztály szövetségi edzője elismerően nyilatkozott a mérkőzésről. Panna jó példa korosztályának, hiszen eredményessége mögött kitartó munka áll.

„Én egyértelműen profi teniszező szeretnék lenni! Négy éves korom óta játszom, és most is nagyon élvezem. (…)Délelőtt rendszerint van egy másfél órás teniszedzésem, amit aztán egy óra futás vagy egy bokszedzés követ, majd délután jön újabb másfél óra tenisz. Szinte mindennap ez a program. Engem abszolút nem zavar, jól bírom, megszoktam már.”

Iskolánk egy emberként áll mögött és drukkol neki minden újabb kihívása előtt, újabb megmérettetésén.

 

A képen jobb oldalon: Bartha Panna

 

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT