Feltámadt!

2022. 04. 16. 21:23 | HÍREK

Jézus. A Remény. A Bizalom. Az Újrakezdés. Az Élet.

A harmadik furcsa, zaklatott, sarkából kifordult, rendkívüli húsvétot éljük.

A Húsvét mégis, minden körülményben testi és lelki megújulást hoz a Krisztusban hívőknek.

Az előkészület, a negyven napos böjt, áldozatvállalással, bűnbánattal párosulva még közelebb hozhat bennünket Jézushoz, aki azt ígéri, nem kell aggódnunk a járvány és a közelben dúló háború miatt. Bátorít, hogy ne féljünk, mert kereszthalálával és feltámadásával megváltotta a bűneinket, és a halál felett is győzelmet aratott.

A feltámadás ténye, annak elfogadása keresztény hitünk alapja. Ha ebben nem tudunk hinni, akkor értelmetlen minden, ahogy Pál írja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok."

Ebben a sokak számára félelemmel teli, kimerítő és kétségbeejtő, vagy éppen lelki és fizikai erőt próbáló helyzetben is átélhetünk egy boldog húsvétot, feltámadási ünnepet. A feltámadás reményébe vetett hittel az aggodalmaink ellenére is kitartást és hitet adhatunk azoknak, akik ránk szorulnak, kitartást és hitet adhatunk egymásnak.

Ahogy a látszólag halott természetből olyan feltartóztathatatlan erővel tör elő az élet, úgy tud a feltámadás ereje élő reménységet hozni a nehéz időkben is a szívünkbe. Ez nagyon nagy biztatás, hiszen a nehézségeink, küzdelmeink között, a körülöttünk dúló háború kellős közepén, ahol minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsük a menekülőket, hogy megoldjuk a problémáikat, hogy szeméyesen támogassuk őket a legkülönfélébb helyzetekben, épp ott, ezekben a hétköznapi, sokszor szívbemarkoló, fájdalmasan nehéz helyzetekben jelenik meg Jézus. A húsvéti reménység megismétlődik ma is: akkor is azt hitték sokan, hogy bármilyen szép volt Jézus szolgálata, mágis vége szakadt, hisz eltemették. De Ő legyőzte a halált, feltámadt és ma is él! Megnyitotta számunkra Isten országát, így élő reménységünk lehet - és ez óriási erőt ad a szürke, vagy éppen küzdelmes hétköznapjaink megéléséhez, vagy a felfoghatatlan veszteségek, problémák túléléséhez és megoldásához. A járvány még véget se ért, egy háború pusztít a határ túloldalán, milyen üzenete lehet az ünnepnek ilyen veszedelmes időkben?

„Ne félj, ne féljetek!” - az angyal ezzel az üzenettel fogadja az asszonyokat Jézus üres sírjánál. S a húsvéti eseménykörhöz kapcsolódva többször is olvashatjuk ezt a biztatást. Jézus saját felemelő, gyógyító, reményteljes jelenlétével vigasztalja a hozzá tartozókat. Olyan jövőképet vetít elénk, amely messze túlmutat a problémáinkon. Még azok is, akik egy háború szörnyűségeivel szembesülnek, elveszítik a szerettüket a harcokban vagy egy betegségben, sokféle veszteséggel küzdenek, mégis egymást vigasztalják és a kitartásról beszélnek. Mekkora erő van egy ilyen bátorításban! De amikor Krisztus mondja: „Ne félj, én veled vagyok!” - az a biztatás életet ad a legkilátástalanabb helyzetben is. Ez a valóságos erő és vigasztalás. Minden emberi segítség csupán enyhítheti a fájdalmat – alapvető változást csak az hozhat, ha valaki magától Krisztustól hallja: „Ne félj, én veled vagyok!”

Mert Jézus jelenlétében minden megváltozik. Mert Jézus jelenlétében minden célt és értelmet nyer. Mert Jézus jelenlétében megtelünk reménységgel és élettel.

Fogadjuk és higgyük hát el mindannyian, amit a feltámadott Krisztus mond és kínál, hogy feltámadásának feltartóztathatatlan ereje életre keltse mindazt, ami halott, életre keltse bennünk a reményt, a bizalmat, az újrakezdést! Az örök Életet.

Ilyen húsvéti reménységgel kívánok boldog húsvétot, feltámadási ünnepet a Baptista Szeretetszolgálat minden munkavállalójának, ellátottjának, önkéntesének, adakozójának, családtagjainak – mindenkinek!

 

Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT