Francois Boudreau bűvész evangélista műsora

2020. 03. 02. 12:52 | HÍREK

Különleges alkalmon vehettek részt a Szegedi Baptista Középiskola tanárai és diákjai a Szent-Györgyi Albert Agóra nagytermében. Az iskola tanulói, valamint tantestülete Francois Boudreau kanadai bűvész-evangélista műsorát hallhatta, láthatta.

Az előadás létrejöttét Balázs André, az iskola bibliaismeret tanára (valamint a helyi baptista gyülekezet ifjúsági vezetője) szervezte meg.         
A majd másfél órás interaktív bűvészkedés sokkal több volt szimpla trükközésnél. Francois az evangélium üzenetének átadása céljából, szemléltetésként használta mutatványait, melyek igazán egyedülállók voltak. Többször a jelenlévő diákokat is a színpadra szólította, illetve egy tanárnő is aktív segítség volt egy-egy bűvésztrükk során. Az előadáson az iskola nappali tagozatos osztályai közül mindegyik osztály jelen volt, ami szemmel láthatóan jó közösségi élményként hatott a diákok számára. Az előadás végén – az evangélium elhangzása után – Francois imádkozott a jelenlévőkért, ami sokak szimpátiáját, jó érzését elnyerte. A diákok és tanárok egyöntetű visszajelzése alapján egy igazán pozitív, felemelő végkicsengésű evangelizációs alkalomnak lehettek szem- és fültanúi a jelenlévők. Az esemény létrejöttéért és támogatásáért, külön köszönet jár az iskola vezetésének.

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Mozgóképkultúra érettségi

20.
MÁJ.

Szülői értekezletek

20.
MÁJ.

kirándulás - gyermeknap

20.
MÁJ.

Kirándulás Debrecenbe (Petőfi Óvoda)

20.
MÁJ.

Szakmai nap. „Jó gyakorlat börze”.

20.
MÁJ.

Évzáró ünnepélyek megrendezése csoportonként

20.
MÁJ.

Kompetenciamérés, szövegértés, matematika, 5.a, 5.b.

20.
MÁJ.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT