Gyermekszínjátszók Szarvas Józsefnél

2018. 07. 19. 12:35 | HÍREK

A Nemzeti Színház színművészének, Szarvas Józsefnek a vendégszeretetét élvezhették a seregélyesi színjáték tanszakos diákok.


Szarvas József meghívására a Vas megyei Viszákon tölthettek el egy csodálatos, élményekkel teli hetet a Seregélyesi Baptista Általános Iskola diákjai. A színjátszó tábort Gál Tamás színész, rendező és Laboda Róbert tanár, költő szakmai vezetésével rendezték meg: a diákok két Mátyás királyhoz kapcsolódó modern, aktualitásokkal tűzdelt  színdarabot alkottak a rendezőkkel.  Szarvas József a próbákra be-bepillantva, mecénásként figyelte a folyamatot és készítette fotóit.

A kemény munka, a szöveg és ének tanulása mellett jutott idő a táborban kikapcsolódásra is: a Kaszás Attila Pajtaszínházba látogatott a Kiskalász együttes, amely muzsikájával szórakoztatta a táborlakókat, akik részt vehettek Szarvas József önéletrajzi könyvének bemutatóján is. A színművész életútjának megrendítő és humoros pillanatait szellemes előadásban hallhatták a szerzőtől. A diákok megtanulhattak langallót nyújtani, kemencében sütni, de az is megtörtént, hogy a házigazda saját készítésű vacsorával lepte meg őket. Minden táborlakó dicsérte „Jóska bácsi” főztjét, aki bizonyította, hogy nemcsak a színpadon, de a gyerekek szálláshelyéül szolgáló jurta mellett felállított üstnél is tud alkotni. A tábor zárásaként a diákok bemutatták munkájukat: két varázslatos előadás született a nézők és Szarvas József örömére.

 

 

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT