Gyöngyhalász: ének, humor, zene és tánc a második országos baptista „Ki mit tud?”-on

2017. 03. 25. 18:45 | HÍREK

Budapest – Nagyszerű élményekkel, hasznos tapasztalatokkal és kapcsolatokkal gazdagodhattak mindazok, akik részt vettek a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő általános iskolák Gyöngyhalász elnevezésű vetélkedőjén. Az intézmények több mint hatszáz (!) tehetséges tanulója  mutatkozott be programjával a kőbányai kulturális központban. 


A házigazda Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola több fellépő csoportot már pénteken, a főpróba napján vendégül látott a fővárosban. Az ország távoli helyszíneiről érkező gyerekek közül többen városnézésen vettek részt, talán azért is, hogy egy kicsit igyekezzenek elfelejteni a másnapi szereplés miatti izgalmakat.  A március 25-én, szombaton 9 órakor kezdődő esemény vendégeit Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója, Weeber Tibor, Kőbánya alpolgármestere köszöntötte a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban, majd dr. Almási Tibor professzor, a Baptista Teológiai Akadémia rektora megnyitó imádságát hallgatták meg a résztvevők.

A hatszáznál is több diák Törökszentmiklósról, Velencéről, Seregélyesről, Kisújszállásról, Tiszaszalkáról, Téglásról, Sárosdról, Kótajról, Nagyhalászról és Nyírbogdányból érkezett a fővárosba, hogy számot adjon tudásáról választott kategóriájában: a legtöbben hangszeres zenével, népi és modern tánccal, tréfás jelenetekkel, dalokkal készültek a második Gyöngyhalászra. Korábban lehetett képzőművészeti pályamunkákat is küldeni a rendezvényre, ezeket kiállították az épület folyosóin. A nap során a regisztrációs pult mellett helyezték el a Ki mit tud? palackpostáját, ahová a jövő tehetségeinek szóló üzeneteket lehetett leadni.

A „drágagyöngyök felfűzése”, a „halászat” a koraesti órákban ért véget, majd megkezdődött a zsűri munkája. Az eredményekről, a helyezettekről rövidesen beszámolunk: de az máris bizonyos, hogy a legfontosabb cél, a közös szereplés és együttlét öröme újabb szép emlékekkel gazdagította a baptista általános iskolák diákjait, pedagógusait, valamint a fellépő gyerekek büszke szüleit.           

 

 

Díjazottak:

Tánc és mozgás kategória

1. helyezett Tücskök Gyermek Néptáncegyüttes

Andor Ilona Ének - Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola /Budapest/

2. helyezett Ördögmotolla Néptáncegyüttes

ll. Rákóczi Ferenc Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola /Téglás/

3. helyezett Bengecseg Gyermek Néptáncegyüttes-nagyok

Baptista Alapfokú Művészeti Iskola /Kisújszállás/

Különdíj Böjtös Lóránt, Balogh János, Balogh Rajmond, Pongó Fábián

Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola /Tiszaszalka/

Különdíj Matrózok  Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola /Kisújszállás/

Különdíj Kürti Ágnes felkészítő tanárnak a látványelemekért

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

 

Ének-hangszer kategória

1. helyezett Cserrengő és Ködmön

Seregélyesi Baptista Általános Iskola /Seregélyes/

Ének kategória

1. helyezett Tőkés - Bodor András

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

1. helyezett Molnár Anna

Baptista Alapfokú Művészeti Iskola /Kisújszállás/

2. helyezett Szamos Blanka Gréta

Zöldliget Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola /Velence/

3. helyezett Tóth Cintia

Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium /Kisújszállás/

Különdíj Kis Hangadók

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

 

Hangszer kategória

1. helyezett Rátkay Áron

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

2. helyezett Tari Dóra Melinda

Andor Ilona Ének - Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola /Budapest/

Stand up és színpadi jelenet kategória

1. helyezett Velencei Gézengúzok

Zöldliget Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola /Velence/

2. helyezett Csiribiri Színjátszó Csoport

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája /Törökszentmiklós/

3. helyezett Elvarázs Színjátszó Csoport

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája /Törökszentmiklós/

Különdíj Csemeték

Csuha Antal Baptista Általános Iskola /Nagyhalász/

Különdíj Czeglédi Zétény, Pál Petra

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája /Törökszentmiklós/

 

Vers és próza kategória

Vers kategória 1. korcsoport

1. helyezett Szidey Kiara Nikolett

Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium /Kisújszállás/

2. helyezett Bálint Hajna

Zöldliget Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola /Velence/

3. helyezett Bangó Anna

Farkas Gyula Baptista Általános Iskola /Sárosd/

Különdíj Bajusz Bence

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

 

Vers kategória 2. korcsoport

1. helyezett Kiss Viktória

Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola /Seregélyes/

2. helyezett Fedor Virág

Csuha Antal Baptista Általános Iskola /Nagyhalász/

3. helyezett Molnár Laura

Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola /Seregélyes/

 

Próza kategória

1. helyezett Bodnár Dániel

Csuha Antal Baptista Általános Iskola /Nagyhalász/

2. helyezett Barkóczi Renátó

Farkas Gyula Baptista Általános Iskola /Sárosd/

3. helyezett Nagy Ivett

Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola /Nyírbogdány/

Különdíj Lukács Katalin

Csuha Antal Baptista Általános Iskola /Nagyhalász/

 

Képzőművészet kategória

1. helyezett Tóth Zsuzsa Orsolya

ll. Rákóczi Ferenc Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola /Téglás/

2. helyezett Gura Angéla

Bölcsesség Kezdete Általános Iskola /Bodrog/

3. helyezett Bottlik Csenge

Baptista Alapfokú Művészeti Iskola /Kisújszállás/

Különdíj Bognár Júlia

Bölcsesség Kezdete Általános Iskola /Bodrog/

Különdíj Molnár Mátyás

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

 

Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének felajánlása

Különdíj Rátkay Áron

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

A tehetségkutató legtehetségesebb versenyzője, Srí Lanka-i utazás

 

Baricz Dezsőnek, a Baptista Szeretetszolgálat programigazgatójának felajánlása

Különdíj Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája /Törökszentmiklós/

A tehetségkutató versenyre a legnagyobb létszámban érkező intézmény (114 versenyző), 120 darab cirkuszjegy

 

Különdíj Tőkés - Bodor András

Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola /Budapest/

Molnár Anna

Baptista Alapfokú Művészeti Iskola /Kisújszállás/

A tehetségkutató verseny legtehetségesebb énekesei

Gerald Showban való fellépés 2017. június 2-án

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT