Halas ételek készítését tanulják Rostockban

2017. 03. 10. 15:37 | HÍREK

Jelenleg tíz diák és két tanár a BIG-ből Rostock-ban a halfeldolgozást és a halas ételek készítését tanulmányozza és gyakorolja a német konyhákon. A tapasztalatokról kisfilm készül, amely tananyagként segíti majd a tanulást.

 

Németországban három gyakorlati helyszínen tevékenykednek a programban résztvevő diákok. A képek március 9-én készültek az első  örömfőzés helyszínén, Kowalzban, a „Kreativ Küche” nevű diák közétkeztetést ellátó intézményben. A menü gulyásleves és gundel palacsinta volt. Annyira jól sikerült, hogy többen kétszer is ettek és a palacsintából sem maradt. 

Nagy Márk palacsintát sütött, Juhász Bence az előkészületekben vett részt (krumplit és répát tisztított). Bátki Ildikó és Portik Dóra Pálvölgyi István tanár úrral együtt főzött. A munkában még részt vett Frau Sylvia Reiche is.

 


 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT