Hasznos és vidám napok

2018. 07. 06. 12:32 | HÍREK

Amerikaiak segítették a nyelvtanulást az elmúlt napokban Seregélyes és Velence baptista oktatási intézményében is. 

Texasból érkezett három anyanyelvi önkéntes a Seregélyesi Baptista Általános Iskolába azért, hogy az intézmény német szakos nyelvtanáraival kiegészülve egy héten át toboroztassa a gyerekeket. A 30-30 diák kimondottan gyakorlat-orientált, játékos nyelvi foglalkozásokkal töltötte napjait: közülük sokan még arra is boldogan vállalkoztak, hogy a csütörtök esti bográcsozás után a tornateremben aludjanak. Seregélyes egyébként közismert a környéken remek iskolai rendezvényeiről. Sajtos József igazgató elmondta, nyaranta egy sor különböző tábort szerveznek rendszeresen: napközit, két kézilabda, két nyelvi, tollaslabda valamint alkotó tábort, a vállalkozóbb kedvűek pedig Kéktúra vándortáborra nevezhetnek be.

Az intézményvezető arról is szólt, terveik között szerepel egy pályázat segítségével az, hogy kamerát helyezzenek el a falu néhány gólyafészkében. Ritka csodája ugyanis a településnek, hogy miközben országszerte csökken a gólyák száma, Seregélyesen ma is nem kevesebb, mint tizenkét fészek népesült be a magyarok szeretett madarával.

Velencén is amerikaiak tanították az elmúlt napokban az angolt, egyetemisták érkeztek Észak-Karolinából, akik bibliaórákat is tartottak a Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolában, amely gimnáziumi osztály indítására készül. Alsós és felső tagozatos diákok együtt mintegy százan éltek a lehetőséggel, kézműves- és sportfoglalkozásokon vettek részt, ismerkedtek az amerikai kultúrával.      

 


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT