Hírek a seregélyesi Hétszínvirág Baptista Óvodából

2017. 11. 20. 11:22 | HÍREK

„Községünkben és óvodánkban is a szüret az ősz legjelentősebb ünnepe. Nem csak a felnőttek körében máig élő szokás a szüreti felvonulás és bál, hanem óvodánkban is évről évre megrendezzük a nagyok mulatságának ovis mását. A természethez kötődő népi kultúrának ezt a szép hagyományát igyekszünk megőrizni, átmenteni a következő nemzedékek számára. A minket körülvevő bőkezű természet ajándékait, a résztvevő gyerekek felszabadult örömét igyekszünk másokkal is megosztani, az elmúlt években több baptista fenntartású óvodát láttunk vendégül ezen az ünnepen.
Az idei szüretet, a Süni Színjátszó Stúdiónkba járó kisgyerekek nyitották meg tánccal, majd hagyományos köszöntővel hívták a résztvevőket a mulatságba. Az alkalomra népi ruhákba öltöztek, ezzel is jelezve a hagyományok tovább élését. A gyerekek örömmel készültek a szereplésre, büszkék voltak rá, hogy megmutathatták tehetségüket. A fellépést az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt ’A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása’ elnevezésű pályázat támogatta.
Nagycsoportosaink műsorát nem csak az ovisok, hanem községünk Idősek napi rendezvényének résztvevői is láthatták.
Kreatív pályázatot is hirdettünk a szüret alkalmából. Szülők és kisgyermekeik közös alkotásai olyan jól sikerültek, hogy mindegyik méltán megérdemelte az elismerést.
Mindezek után felnőttek és gyerekek együtt élvezték a táncházat, a természet ajándékait, a sok gyümölcsöt, a hagyományos ételeket, a frissen préselt mustot, a csőszös játékot, a lovaglást és a lovaskocsis felvonulást Seregélyes utcáin.

 

Színházban járt a Süni Színjátszó Stúdió

 

Óvodánkban régóta hagyománya van a színházi nevelésnek, hiszen ez szinte végtelen lehetőséget nyújt a gyermekek tehetségének kibontakoztatására a legkülönfélébb készségek, képességek terén. Süni Színjátszó Stúdiónk tehetségműhelyként működik, az ide járó kisgyerekeket a drámapedagógia módszereivel is fejlesztjük.
A csoporttal egy szép őszi délelőttön Székesfehérvárra indultunk, hogy ott a Pelikán teremben, gyermek bérleti előadás keretében megnézhessük „A kerek kő” című előadást.
Már az utazást is nagy izgalommal várták a gyerekek, hiszen nem megyünk minden nap busszal kirándulni. Az utazás, város, a sok-sok látnivaló, érdekes élmény volt számukra. Hát még a színház! Ruhatár, jegyszedő nénik, az előadás kezdetét jelző csengetés, ez mind, mind újdonság volt a gyerekeknek.
Az interaktív előadás pillanatok alatt magával ragadta a csoportot. Nemhiába járt itt mindenki a Süni Színjátszó Stúdióba! A gyerekek bátran, lelkesen léptek a színpadra, hogy önfeledten részt vegyenek a mesejáték előadásában. Nagyon élvezték a korosztályuknak megfelelő történetet, a színészek játékát, a fordulatos és ötletes dramaturgiát. A jelmezek, a díszletek, a színpadtechnika gyermekközeli megvalósítása hozzájárult szereplési kedvük felkeltéséhez és magabiztos fellépésükhöz. Gyermekeinknem csak nézőként váltak részeseivé az előadásnak, hanem aktív szereplőkként is. Nagyon pozitív, örömteli élmény volt a csoportnak.
Az előadás után rövid sétára indultunk a történelmi belvárosban. A gyerekek rácsodálkoztak a magas, gazdagon díszített épületek között lebegő Mujkó szoborra. A Romkert mellett láthattuk milyen gyönyörű és hatalmas volt valaha a bazilika. Meséltem az itt járó Mátyás királyról, Szent István koronázásáról, és az ötévesek tágra nyílt szemekkel nézték a történet valós nyomát a megmaradt köveken.
Számomra ez volt a legnagyobb élmény. Látni a gyerekeket, ahogy itták magukba a nap minden csodáját, örömét, az új tapasztalatokat.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt ’A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása’ elnevezésű pályázat révén tudtuk megvalósítani.”

 

Zölei Józsefné
óvónő, drámapedagógus

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT