III. Illéssy Gasztro Kupa - országos ételművészeti verseny - kiírás

2014. 09. 05. 11:21 | FELHÍVÁSOK

Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok!


„Nem szabad a magyar konyhát pusztulni hagyni, […] az ősi ételek maradjanak. Azokat ne engedjük!” – írta Mikszáth Kálmán A magyar konyha című művében, 1889-ben. Úgy gondoljuk, hogy manapság sem külső, sem belső veszély nem fenyegeti a magyar konyha-művészetet, de ehhez szükséges hagyományainkat ápolni. Ennek jegyében 2014. december 6-ára szeretettel vár minden kedves versenyzőt, felkészítőt és érdeklődőt az Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola Kisújszállásra, hogy a versenykiírásban meghirdetett kategóriákban összemérjék tudásukat. Nem titkolt célunk az is, hogy a vendéglátás körében tanulók, dolgozók együtt lehessünk és tanulhassunk egymástól. A verseny alatt kialakulnak emberi és szakmai kapcsolatok, vagy a meglévők továbbmélyülnek, az együttlét öröme pedig gyakran többet ér bármilyen díjazásnál.


Ebben az évben ismét újítottunk: eladótanulók számára is versenyt hirdetünk, hiszen e szakma is kapcsolódik a gasztronómiához, akár az étel-ital választék szakszerű bemutatására, akár azok vonzó köntösbe bújtatására, tehát a csomagolására gondolunk.

 

Tóth László

szervező-tanár

 

Toldi Attila
igazgató

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT