Iván Ildikó jótékonysági koncertje a Kisújszállási Zenedéért Alapítvány javára

2019. 06. 13. 17:37 | HÍREK

Iskolánk 2018-ban ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját. A „Zenei hitvallás… lélektől lélekig” című jubileumi rendezvénysorozatunk záró koncertjén léptek fel volt növendékeink közül azok, akik jelenleg is aktív szereplői a magyar zenei életnek. Az est vendégei között köszönthettük Iván Ildikó operaénekest, aki első zenei inspirációit a kisújszállási zeneiskolában kapta.

Első diplomáját a Debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1980-ban fuvolistaként, Matuz Istvánnál, második diplomáját ugyanitt ének szakon Szterszky Adriennél szerezte 1984-ben. 2013-ban doktorált a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

1981-től a Debreceni Csokonai Színház, 1984-től a Szegedi Nemzeti Színház színpadán láthatta a közönség. 2004-től a Magyar Állami Operaház magánénekese, valamint Európa számos operaházának, koncertpódiumának szívesen látott vendégművésze.

Az éneklés mellett fontos számára, hogy tudását és szakmai tapasztalatait átadja a fiatalabb generációnak. Iván Ildikó jelenleg a Debreceni Egyetem, Zeneművészeti Karán, a Magánének Tanszék egyetemi docense.

Egykori iskolája iránti szeretet és a fiatalok zenei nevelésének fontossága indította el a jótékonysági est gondolatát, mely az ötven éves évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények után fogalmazódott meg Ildikóban. A zeneiskola alapítványa javára felajánlott koncert mindannyiunk örömére nem csak gondolat maradt…

„A Kisújszállási Zenedéért” alapítvány 1996-ban lelkes szülők és helyi cégek összefogásával jött létre és az eltelt 23 év alatt pedagógiai és művészeti céljaink elérését szolgálta.

A Vigadó Kulturális Központban 2019. május 18-án megvalósult koncerten Iván Ildikó tolmácsolásában felcsendültek Verdi, Mozart, Gounod és Puccini híres operaáriái. Zongorán közreműködött Török Géza, a Magyar Állami Operaház karmestere. Az est további fellépői voltak a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, valamint a Városi Vonószenekar Papp László művésztanár vezetésével.

Az ünnepi hangverseny családias és szeretetteljes légköre felemelő hangulatot teremtett, mely visszatükrözte a kisújszállási közönség Iván Ildikó iránti szeretetét és tiszteletét. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Ildikó ilyen megbecsüléssel fordul egykori iskolája felé és fontos számára, hogy a jelenleg itt tanuló gyermekeknek példát mutasson a zene iránti szeretetről és alázatról. A jótékonysági koncert a zenei élményen túl ösztönözte a hallgatóságot a művészetek pártolására, a tehetségek támogatására.

A művészeti iskola nevelőtestülete szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt évek során anyagi támogatásukkal hozzájárultak „A Kisújszállási Zenedéért” alapítvány céljainak megvalósításához.

Kéki-Széplaki Edir igazgató

                                                                                                                                                                                                                                       

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT