Kétszáz fellépő a rangos eseményen

2016. 03. 11. 11:41 | HÍREK

Kisújszállás – Színek elnevezéssel első alkalommal rendezik meg március 18-én és 19-én a kisújszállási Vigadó Kulturális Központban a baptista oktatási intézmények „ki mit tud” vetélkedőjét. A szervezők kétszáz fellépő diákot várnak az eseményre.

 

 

Az ország minden részéről fogadják a fiatalokat, hiszen részt vesz majd a rangos megmérettetésen budapesti, pécsi, debreceni, hatvani, vásárosnaményi, kisújszállási és tapolcai baptista fenntartású oktatási intézmény középiskolás diákja is. A hetvenöt műsorszámot hat kategóriában kétszáz ifjú adja elő a zsűri és a közönség előtt. A bemutatók között lesz tánc, vers illetve próza, ének és zene, „stand up” és színpadi jelenet, média és rövidfilm, képzőművészet és fotó.         

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

26.
FEBR.

Tavaszköszöntő versmondó verseny

26.
FEBR.

Tehetségnap, bemutatkozik a Sárosdi Óvoda

26.
FEBR.

Emlékezés a kommunista és egyéb diktatúrák áldozataira

26.
FEBR.

Istentisztelet

27.
FEBR.

Érettségi vizsgákra jelentkezőkről jelentés – OH, Fenntartó

27.
FEBR.

Iskolaszék és Szülői munkaközösség együttes ülése

27.
FEBR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2026 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT