Kézműves tábor ifjú művészek számára

2019. 07. 10. 08:09 | HÍREK

Az idei nyáron már a harmadik tábort szervezték meg a Seregélyesi Baptista Általános Iskolában és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Tizenöt éve már, hogy nyaranta tábort szerveznek a gyerekeknek Seregélyesen: a költségekre ügyelve többnyire az intézmény falain belülre szervezik a programokat. Az iskolában különös hangsúlyt fektetnek a művészeti oktatásra, ezért ezekben a napokban a tanulók az alkotás legkülönbözőbb formáival ismerkednek meg értő és gondoskodó pedagógusok útmutatásai alapján: tegnapi látogatásunk idején Mogyorósi Gyöngyi és Karkóné Lukácsy Marianna foglalkozott a gyerekekkel. Faragtak és festettek papírra, selyemre, kavicsra, de agyagoztak is a fiatalok, akik másnap elhagyták az alma matert és a székesfehérvári Városi Képtár-Deák Gyűjteményben szembesültek azzal, milyen csodákra képesek az „igazi”, nagy művészek.  A lányok és fiúk alkotásaiból pénteken nyílik majd kiállítás, de az érkező szülők nem csak a büszkeségtől dagadhatnak: lesz szeretetvendégség is.  

Az idei, sorrendben harmadik kézműves tábor nem az első ilyen rendezvény a seregélyesi suliban. Ha a szünidőt töltő diákok kiművészkedték magukat, átadják majd a terepet a földrajzosoknak, a túrázóknak és a tollaslabdázóknak: az intézmény ismert arról, hogy náluk a kötelezőnél sokkal komolyabban foglalkoznak e tevékenységekkel, tudással.

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Nyári óvodai ügyelt biztosítása

22.
JÚN.

Előrehozott középszintű szóbeli vizsgák

23.
JÚN.

12B szóbeli érettségi

23.
JÚN.

Szakmai gyakorlat a szakiskola 9. évfolyamának

23.
JÚN.

Osztályozó értekezlet

23.
JÚN.

Ágazati alapvizsga 10. évfolyam

23.
JÚN.

Közészintű szóbeli érettségi vizsgák

23.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT