Kiemelkedő sikerek két iskolánkban is

2019. 03. 04. 11:50 | HÍREK

A Baptista Szeretetszolgálat két iskolája is kiemelkedő sikereket ért el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) előválogatóján és középdöntőjében.

 

A Budapesti Innovatív Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (BIG) és a Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola (VIK) életében a vendéglátásszervező szakma kiemelkedő szerepet tölt be, évenként érnek el sikereket országos szinten is diákjaik.

OSZTV eddigi eredményei:

Az OSZTV írásbeli versenyen elért eredménye alapján jeles osztályzatot kapott, tehát mentesültek az írásbeli vizsga alól, Babik Anna (BIG), Czupp Orsolya (BIG), Erdei Renáta (BIG), Heil Vivien (BIG) és Orosz Kata Klaudia (VIK).

Az országos válogatón a középdöntőbe (több mint 400 induló versenyző közül) szakmai számításból 100%-os teljesítménnyel jutott be Csóka Zsombor Tamás (BIG) és 97%-os teljesítménnyel Miskei Paulina (VIK) és Petrovics Bianka (VIK) vendéglátásszervező szakos tanulók.

2019.02.24-én, a komplex válogató versenyen, ahol főzni, teríteni és szóbeli vizsgát is kellett tenni a három tanulónak, további sikereket értek el. Mindhárman kitűnő eredménnyel zártak, így mentesülnek a szakmai vizsga letétele alól és továbbjutottak a Szakma Sztár országos döntőjébe.

A színvonalas munkának köszönhetően a BIG és a VIK diákjai képviselik Budapestet, maguk mögé utasítva több neves fővárosi iskolát.

A döntők 2019. március 12-14-e között a „XII. Szakma Sztár Fesztiválon”, Budapesten, a Hungexpo területén kerülnek megrendezésre, ahol személyesen lehet szurkolni a bekerült diákjainknak!

A megmérettetés sok rétű, melyet az alábbi program is igazol:

A Fesztivál programja:

  • a versenyzők számára 12-én, kedden, 7:30-tól 8:00-ig van regisztráció, átöltözés
  • 8:00-tól 8:30-ig helyszín bejárás, munkavédelmi oktatás
  • 8:30-tól 10:00-ig bagett falatkák előkészítése
  • 10:00-tól 11:00-ig ünnepélyes megnyitó
  • 11:00-tól 12:30-ig bagett falatkák befejezése
  • további versenyfeladatok sorrendben: 
  1. italkeverés
  2. kávékülönlegesség készítés

 

  • 13-án, szerdán 8:00-tól folytatódik a verseny
  1. vendég előtti gyümölcskészítmény (kézzel a gyümölcsök nem foghatóak meg!)
  2. pezsgőbontás
  3. zsűri szóbeli értékelése a versenyzők és felkészítőik számára

-------

  • 14-én, csütörtökön 9:30-tól 9:45-ig a színpad előtti, kijelölt helyek elfoglalása
  • 10:00-tól 11:00-ig ünnepélyes eredményhirdetés
  • 11:00-tól eredményhirdetés a standon

 

Ezúton gratulálunk az iskolák felkészítő tanárainak is!

Felkészítő tanárok Poós Ferencné (VIK), Hadnagy János (BIG).

Iskolákról bővebb információ:

BIG: www.bigsuli.hu

VIK: www.vikiskola.hu

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT