Kis-Lengyelország földjén kirándultunk

2021. 12. 17. 11:52 | HÍREK

Iskolánk, a kisújszállási NABOK sikeres pályázatot nyújtott be a Wacław Felczak Alapítványhoz. Ennek köszönhetően 40 diák és a kísérő pedagógusok 2021. november 12–15. között Lengyelországba utaztak négy napra, és a lengyel–magyar barátság keretén belül ismerkedtek meg az ország magyar vonatkozású történelmével.

 

A kísérő tanárok mentori szerepet is elláttak: segítették a fogadó ország kulturális és turisztikai értékeinek megismerését. Első megállónk Bem József tábornok (Bem apó) szülővárosa, Tarnów volt. Bem sírjának felkeresésekor koszorút helyeztünk el, majd a Petőfi parkban megtekintettük a székelykaput és a szabadságharc költőjének mellszobrát, valamint a szabadságharc csatáinak emlékére állított 12 kopjafát.

Krakkó városára egy teljes napot szántunk. A nevezetességek felkeresése a vár (Wawel) bejárásával indult. A város gyönyörű főterén megtekintettük a Szűz Mária-székesegyházat és a Posztócsarnok épületét. A tér egyik sarkában megtaláltuk a lengyelek között ellentmondásos „lyukas” fejet, de látványos volt a hintók parkolója és vonulása is. A tanulók ezután szabadprogramot kaptak, és csoportokban fedezték fel a város szépségeit. Este újból visszatértünk a főtérre, hogy az esti forgatagba is betekintést nyerjünk.

Kirándulásunk legcsendesebb és legmegrendítőbb napján az auschwitz-birkenaui korábbi náci német koncentrációs tábort látogattuk meg. Tanulóinkon, tanárainkon a megrendültség látszott a négyórás bejáráson. Diákjaink szerint ide mindenkinek el kellene jutnia.

A vacsora már a lengyel gasztronómia megismerésének keretében zajlott. Oświęcim (Auschwitz) főterén találtunk egy hangulatos és színvonalas étteremet. Szakácstanulóink a vacsora végén kielemezték és összehasonlították a két konyha tulajdonságait. Pincértanulóink pedig elemezték a hasonló korú pincér tanulók munkáját.

A hazautazás során hosszabban megálltunk Zakopane városában, séta keretében csodáltuk meg a sajtárusok és egyéb kézművesek termékeit, valamint a város egyedi építészeti stílusát.

Összegezve a négy napot: egy tartalmas, látványos és tanulságos programsorozaton vettünk részt Wacław Felczak Alapítvány támogatásából.

És nekünk, pedagógusoknak mi volt a legnagyobb öröm? Amikor az egyik szülő megkérdezte gyermekét, hogy „hogyan érezted magad?”, Ambrus Kíra 10. A osztályos tanuló őszinte és csilingelő hanggal mondta: „Nagyon csodálatos volt!”

 

Toldi Attila igazgató és Tóth László igazgatóhelyettes

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT