Megújul a tornacsarnok Seregélyesen

2017. 10. 06. 14:03 | HÍREK

Rövidesen megújul a Seregélyesi Baptista Általános Iskola tornaterme, így a diákok a korábbinál is jobb körülmények között sportolhatnak majd.

Jelenleg 80-90 azoknak a gyerekeknek a száma, akik Karkóné Lukácsy Marianna irányítás mellett tollaslabda edzésekre járnak a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában lévő Fejér megyei oktatási intézményben, ahol a sportág mindig is kiemelt helyet foglalt el az egészséges életmódra való nevelésben, a testnevelésben. Ennek bizonyítéka, hogy két leány – Szalai Kira és Kustán Kata – meghívást kapott az U15-ös válogatott keret edzőtáborába, míg egy fiú – Deák Barnabás – az U17-es nemzeti utánpótlás keret tagja. A szövetség támogatását jelzi, hogy Nagy-Szabó Levente volt válogatott játékos heti 11 órában segíti Seregélyesen a felkészülést.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a közelmúltban forrásokat biztosított, pályázni a Magyar Tollaslabda Szövetséghez lehetett: ennek nyomán nyert el az intézmény 2,1 millió forint támogatást, további 2,5 milliót pedig önerőből tettek hozzá a tornacsarnok felújításához, míg 800 ezer forintot fordíthatnak eszközfejlesztése. A szövetség célja elsősorban az utánpótlás nevelés felkarolása, márpedig Seregélyesen mindig is sok volt az ügyes és tehetséges diák.

A munkálatok folynak: már elkészült a fal festése, dolgoznak a vizesblokkon, és előre láthatóan október közepéig mindennel végeznek majd.                

  


ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT