"Ments meg" III. Országos Baptista Középiskolás Rendészeti és Katasztrófavédelmi csapatversenyt hirdetett a pécsi Széchenyi Gimnázium

2024. 06. 12. 10:31 | HÍREK

2024. május 27-én, hétfőn rendezte meg iskolánk az III. Országos Baptista Középiskolás Rendészeti és Katasztrófavédelmi Csapatversenyt. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal társszervezésben megvalósított verseny igazán próbára tette a versenyzők rátermettségét, ahol a feladatok során különböző veszélyhelyzetekben kellett helytállniuk a diákoknak. Az elsősegély ismereteken túl például füsttel teli légópincéből kellett kitalálniuk, repülőgép roncsból megmenteni a pilótát és újraéleszteni, kötélpályán áthúzva magukat átjutni a „folyó” felett, árvízi védekezésben homokzsákot tölteni, nyúlgátat építeni. Közlekedési balesetben beszorult személyt kimenteni, célba lőni, rekesztornyot építeni vagy veszélyhelyzeti csomagot összeállítani.

12 izgalmas állomás teljesítése után 2 kategóriában hirdettünk eredményt.

                                                          

VÉGEREDMÉNY

 

  1. I.          kategória: Rendészeti ágazati vagy belügyi rendészeti orientációjú képzésben résztvevő tanulók részére:
    1. Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum
    2. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma, Pécs 1.
    3. Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola, Miskolc 1.
    4. Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Technikum, Debrecen 1.
    5. Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, Tapolca
    6. Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola, Miskolc 2.

 

  1. II.           kategória. Szakirányú képzésben nem részesülő tanulók részére
    1. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma, Pécs 2.
    2. Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakközépiskola, Budapest
    3. Nagykun Baptista Oktatási Központ, Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézménye, Kisújszállás
    4. Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Technikum, Debrecen 2.
    5. Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola, Miskolc 3.

KÜLÖNDÍJAK:

Baranya Vármegyei Kormányhivatal Területi Védelmi Bizottsága által felajánlott kategória győztes csapatoknak:

-        Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma, Pécs 2.

-        Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum

Baranya Vármegyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság által felajánlott legjobb csapatnak:

-        Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma, Pécs 2.

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata által felajánlott, az árvízvédelem állomást legjobban teljesítő csapatnak:

-        Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma és Technikuma, Pécs 1.

Veszélyhelyzeti csomag összeállítása állomást legjobban teljesítő csapatnak:

-        Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola, Miskolc 1.

Pécsi Rendőrkapitányság a rendőrségi szakfeladat pályát legjobban teljesítő csapatnak:

-        Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Technikum, Debrecen 1.

Vöröskereszt, elsősegély nyújtási ismeretek állomást legjobban teljesítő csapatnak:

-        Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola, Miskolc 1.

GRATULÁLUNK A CSAPATOKNAK!

 

Közreműködő partnereink:

Baranya Vármegyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság

HUBA Rescue 24

Pécsi Rendőrkapitányság

Magyar Honvédség

Vöröskereszt

Szent Flórián Önkéntes és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület

Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

Baranya Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

Baranya Vármegyei Kormányhivatal Területi Védelmi Bizottsága

 

Széchenyi Gimnázium - Pécs

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY
© 2025 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT